nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Cseh László elárulta, meddig szeretné folytatni az úszást

Cseh László elárulta, meddig szeretné folytatni az úszást

Cseh László még csak 31 éves, de lassan itt az ideje elgondolkodni, hogy mikor vonuljon vissza a versenyszintű úszástól. Elárulta, melyik az a bajnokság, amin még mindenképpen részt szeretne venni.
NLCafé
f Ajánlom

A budapesti vizes vb-n 200 méter pillangón megszerzett ezüstérem újabb lendületet adott Cseh Lászlónak, hogy még néhány évig folytassa a versenyzést. Az úszó a Blikknek azt mondta, hogy fantasztikusan sok erőt adott neki a hazai szurkolóközönség, ezért reményei szerint még a 2020-as rövid pályás Európa-bajnokságon is ott tud majd állni a rajtkőnél. Három év múlva ugyanis ugyancsak Budapesten rendezik meg az említett Eb-t. 

“Megpróbálok még addig úszni. Talán minden évben nagy versenyt kellene rendeznünk” – mondta. 

Cseh László elárulta, meddig szeretné folytatni az úszást

A magyar úszó 2003 óta minden világbajnokságról éremmel térhetett haza, de másként kell felkészülni harmincévesen a versenyekre, mint 18 évesen: “Óriási szerepe van benne a regenerációnak. Erre jobban oda kell figyelni, mint egy tizennyolc évesnek. Viszont a tapasztalatomból kifolyólag több visszajelzést tudok adni az edzőmnek magamról, ez pedig a tréningeken és a versenyeken is hasznomra válik.”

Most egy hónapot pihenni szeretne, szeptemberben tér vissza az uszodába.

 

Megosztás Facebookon