Szabadidő

Jennifer Lawrence még soha nem rettegett ennyire

Végre láthatjuk Jennifer Lawrence horrorfilmjének kedvcsináló előzetesét.

A “kedvcsináló” azt jelenti, hogy negyven másodperces, és igazából az első rendes előzetest vezeti föl, amely majd augusztus 8-án érkezik. Ebben az egyetlen képsorban és pár bevillanó képben pedig azt látjuk, hogy Jennifer Lawrence-re alaposan ráijesztenek.

Egy idegen férfi érkezik a házába, kosztot és kvártélyt kér. Lawrence karakterét nem sokkal ezután figyelmeztetik, hogy valami nagyon gonosz lény leselkedik rá. Őszintén szólva rövid előzetese alapján a Mother! egyáltalán nem tűnik érdekes filmnek, inkább Lawrence eddigi egyetlen horrorfilmjére, a karrierje elején forgatott Ház az utca végén-re emlékeztet.

De hát a Mother!-t mégiscsak Darren Aronofsky, a Fekete hattyú rendezője és Lawrence jelenlegi pasija rendezte! Ráadásul akkora titkolózás van körülötte, amit ritkán látunk egy olyan filmtől, amely nem a Star Wars következő része. Úgyhogy bízunk az alkotókban, és majd megnézzük a hosszú előzetest is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top