Szabadidő

Gratulálunk, meg is van 2017 legszexistább filmje!

Két barátnő kezd gyilkos vetélkedésbe, mert ugyanarra a pasira hajtanak. Itt a The Layover előzetese.

Szomorkodtunk, de azért egy kicsit nevettünk is a The Layover előzetesén, amellyel Hollywood bizonyítja, a kétezertízes évek nagy feminista hulláma ellenére is bevállal egy igazi, békebeli szexista komédiát, ráadásul elsősorban nőket megcélozva.

Történik ugyanis, hogy két barátnőt (Kate Upton és Alexandra Daddario alakításában) kirúgnak a munkahelyükről, ők pedig Floridába utaznak, hogy megvigasztalják magukat és egymást. A nagy barátság sajnos csak addig tart, amíg mindketten rá nem hajtanak egy jóképű férfira (Matt Barr), innentől kezdve ugyanis bármi megengedett a hódításhoz. Egy ponton Daddariónak szarban is meg kell mártóznia.

A The Layoverben az is fontos, hogy mindkét színésznőnek nagy legyen a melle, ez már az előzetesből kiderül. Tudni kell még a filmről, hogy a nagyszerű színész, William H. Macy rendezte, aki mostantól egy kicsit kevésbé rokonszenves nekünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top