Szabadidő

Magyar nő mentette meg a bébisirályt Stockholmban

Svédországban most érkezett el az az idő, amikor a sirályfiókák már elég nagyok ahhoz, hogy felfedezőútra induljanak. Egy stockholmi kismadárnak ez majdnem az életébe került, szerencséjére egy magyar nő éppen a helyszínen volt.

“Tavaly októberben költöztünk ki Svédországba, mert a férjem itt kapott munkát – mesélte az NLCafénak a digitális marketinggel foglalkozó Oláh-Nagy Aliz. – Én most egyelőre nyelvet tanulok, Stockholm belvárosába járok tanfolyamra. Az egyik ilyen óra után sétáltunk a barátnőmmel, amikor a szemem sarkából megláttam valami furát. Még sosem láttam sirályfiókát, ezért nagyon meglepő látvány volt. Hatalmas lábuk van, majdnem akkora, mint a felnőtteké, csak a testük kisebb, ezért olyan, mintha kisméretű plüss-struccok lennének.”

A járókelők kíváncsian nézegették a kis madarat, amely fiatal kora ellenére nem tűnt túl félénknek: “teljes nyugalommal elsétált a barátnőm mellett, ki az úttestre” – mesélte Oláh-Nagy Aliz.

“Aztán annyira hirtelen történt minden, hogy senki sem tudott reagálni, mert pont váltott a jelzőlámpa, és elindultak az autók. A svédek nagyon környezettudatosak és állatbarátok, nagyon figyelnek a környezetükre. Egy taxis ki is kerülte a fiókát, de aztán a következő autós kanyarodott, ezért eltakarta a közeledő reptéri busz elől. A busz meg tele volt emberekkel és nem tudott hirtelen lefékezni.”

A sirályfiókának szerencséje volt, mert elkerülte a busz első kerekeit, a jármű pont elhajtott felette. Persze bizonyára megijedhetett és nem tudni hogyan, de az egyik hátsó kerékkel “összeütközésbe került”.

“Mindenki azt nézte, hogy milyen állapotban lesz majd, amikor a busz elmegy – magyarázta Oláh-Nagy Aliz. – Láttuk, hogy szegényke ott fekszik a földön, szinte egyszerre sóhajtott fel az összes járókelő a környéken. Én meg úgy voltam vele, hogy nem hagyom ott, mert a szürke színével nagyon beleolvadt az úttestbe, a következő autó biztos, hogy elütötte volna.”

A magyar nő ezért odarohant és felkapta a riadt fiókát az aszfaltról, amely picit véres volt és az egyik szárnyát is furcsán tartotta.

Jó kezekbe került a pórul járt sirályfióka (Fotó: Oláh-Nagy Aliz)
Jó kezekbe került a pórul járt sirályfióka (Fotó: Oláh-Nagy Aliz)

“Szerencsére ott volt egy svéd pár az út szélén, őket kérdeztem, hogy kit lehet ilyenkor felhívni – mondta Oláh-Nagy. – A srác gyorsan kikereste a legközelebbi állatorvosi rendelőt, ami úgy tíz perc sétára volt. Próbáltunk minél gyorsabban odaérni, közben a kis sirály elkezdett küzdeni a kezemben, szabadulni akart. Ennek megörültem, hogy ha ilyen állapotban van, akkor olyan nagy baja nem lehet.”

Az állatorvosi rendelőben azonban azt mondták, hogy ott helyben nem tudják ellátni a sérült madarat, mert vadállatokkal nem foglalkozhatnak.

“A helyzetet bonyolította, hogy Svédországban szinte minden kiürül július és augusztus között, mindenki ilyenkor megy nyaralni, de ez annyira így van, hogy éttermek és kávézók zárnak be, mert a személyzet nincs itthon – folytatta történetét Oláh-Nagy Aliz. – A svéd rendőrségnek van egy állatmentő részlege, de róluk is kiderült, hogy csak kutyákkal és macskákkal foglalkoznak. Eszembe jutott, hogy Magyarországon is vannak olyan szervezetek, mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madármentői, ezért egy kis további keresgéléssel megtaláltuk a Stockholmi Vadmadár Mentőszolgálatot (a szervezet Instagram-oldalán elképesztő cukiság-cunami látható – a szerk.), akik el is indultak a város másik végéről.”

A 40 perces várakozás nem tett jót a sérült fiókának, de hatalmas szerencséjére Oláh-Nagy Aliz még Magyarországon elvégzett egy állatorvos-asszisztensi képzést, ezért a kis madár – szó szerint – jó kezekben volt.

“Próbáltam ébren tartani, közben az állatorvosi rendelőből szereztünk műanyag poharat, meg kávéskanalat, amiből próbáltuk itatni” – mesélte a magyar nő. “Szegény valószínűleg még nem is nagyon tudta, hogy kell rendesen inni, pedig már nagyon lihegett. Elkezdte csipkedni a kanalat, valószínűleg megijedt tőle egy kicsit. De aztán rájött, hogy hohó, hát itt víz van, és elkezdett inni, végül már a pohárból is, ezt jó jelnek tekintettük. Szereztünk egy cipősdobozt is, amit kilyuggattunk és kibéleltük kéztörlőkkel.”

Végül megérkezett a madármentő szolgálat munkatársa, aki szakszerűen megvizsgálta a fiókát, és a cipősdobozban elszállította.

“Valószínűleg eltörhettett a jobb lába és a jobb szárnya is megsérült – mondta Oláh-Nagy Aliz. – De amikor a karomban volt, éreztem, hogy mindkét lábával kapálózik, ezért reménykedem, hogy hamar meggyógyul. A végére már egészen befészkelte magát a pulóverembe, amiről elkezdte a kis szöszöket lecsipkedni, nagyon cuki volt.”

A svéd madármentők időközben meg is vizsgálták a fiókát, belső vérzései voltak, és a szárnya is megsérült, de szerencsére nem tört el. Körülbelül egy hét múlva gyógyultnak nyilvánítják, 3-4 hét megfigyelés után pedig már vissza is tudják majd engedni társai közé. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top