Szabadidő

Új anyukára találtak a kocsiablakból kihajított kiskutyák

A kocsiablakból kihajított kiskutyákkal és a kölykeit elvesztő kutyamamával sem volt túl kegyes az élet, de ők mégis képesek voltak megmenteni egymást.

Mikor a Blossom névre keresztelt menhelyi kutya elvesztette kölykeit, teljesen vigasztalhatatlan volt. Aztán hamarosan, mint egy keserédes csoda, hat kiskutya toppant be Blossom életébe, akiknek épp pótmamára volt szükségük.

Új anyukára találtak a kocsiablakból kihajított kiskutyák 

A kölyköket állítólag egy mozgásban lévő autó ablakából hajították ki – összesen nyolcan voltak, két kutyus azonnal életét vesztette. A megmaradt hat kiskutyának viszont sürgősen anyukára volt szüksége, így jutottak el Blossomhoz, aki készségesen befogadta és táplálni kezdte a kicsiket.

Új anyukára találtak a kocsiablakból kihajított kiskutyák 

Mostanra szerencsére sikerült a pótmamának és a kutyusoknak is megerősödniük, így most már mindannyian örökbe fogadhatók.

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top