Szabadidő

Fidget spinner és társai: mire jók a matatókütyük?

Futótűzként tarolta le a bolygót egy új játék, amely szinte elterjedésével egy időben vált popkulturális ikonná. A "matatókütyü" annyira népszerű lett, hogy ma már több iskolából ki is tiltották. Pedig a hirdetések szerint akár a figyelemhiányos gyerekek számára is jelenthetnek "csodaszert." Vagy mégsem? Körülnéztünk a hasonló játékok világában.

Azzal kezdeném, hogy hosszasan gondolkodtam, minek is lehetne magyarul nevezni a fidget spinner nevű játékot (és a hozzá hasonló szerzeteket), amivel szinte biztos, hogy minden olyan szülő találkozott, akinek 5-10 év közötti gyereke van. Kisebb korú gyerek szüleitől hallottam a “matatófal” kifejezést, amire a szülők biciklicsengőt, rugót, kilincset és hasonló érdekes tárgyakat erősítettek, amiket a kíváncsi kiskölykök kedvükre nyomkodhatnak, húzkodhatnak, birizgálhatnak. Így jobb híján maradtam a matatókütyünél, de ha valaki tud rá jobb megoldást, ne tartsa magában, és írja be a kommentek közé.

Fidget spinner és társai: mire jók a matatókütyük?
A fidget spinner néhány hét alatt az egész bolygó kedvence lett

Szóval a fidget spinner egy faék egyszerűségű kis pörgettyű, a közepén egy csapággyal, ami lehetővé teszi, hogy akár egyetlen pörgetés után is hosszasan forogjon. Létezik egyszerűbb és összetettebb darab is, sőt, legalább egy Photoshop-művész alkotásán már brilliánsokkal ékesített luxusdarabot is kitermelt magából az internet világa.

Mire jó? Körülbelül arra, amire egy stresszlabda, egy ujjbegyen pörgetett ceruza, vagy egy szép ív buborékfólia, amit szépen lassan elpattogtatunk, miközben várjuk, hogy lejárjon a mosás, véget érjen a meeting vagy a tanóra. Egyszóval babrálásra, piszkálásra, matatásra.

A pörgettyűkhöz hasonló, bár azoknál kevésbé népszerű fidget cube nevű kocka is hasonló célokat szolgál, azzal a különbséggel, hogy nem pörgetni kell, hanem a kocka egyes oldalain lévő gombokat, kapcsolókat, vagy pörgettyűket birizgálni. Amikor pedig azt írom, hogy kevésbé népszerű, akkor azért meg kell említenem azt is, hogy az eredetiből – mert persze másolat, hamisítvány van bőven – már most komoly sorok várnak a készlethiány enyhülésére.

A fidget cube hasonló elven működik, az eredeti gyártónál hosszú várólistára kell számítani
A fidget cube hasonló elven működik, az eredeti gyártónál hosszú várólistára kell számítani

Eddig a seregszemle, mostanra pedig már felmerülhetett a kérdés, hogy miért is írunk ilyen részletesen valamiről, ami funkcióját tekintve egy búgócsigánál is kevésbé összetett. Nos, elsősorban azért, mert nem egy olyan cikket lehet olvasni, illetve nem egy olyan online üzletet lehet találni, ahol a fidget spinnereket és társaikat a figyelemhiányos, ADHD-s, szorongással küzdő vagy épp autista gyerekek megmentőjeként állítják be.

A pörgettyűk jelensége nem teljes újdonság, fidget spinnert évekkel ezelőtt is lehetett vásárolni az erre berendezkedett furcsaságokat kínáló üzletekben. Tény azonban, hogy az elmúlt hetekben valami történt, és világszerte megjelentek a pörgettyűkkel foglalkozó cikkek, az azokkal játszó fiatalok és kevésbé fiatalok siserahadával egyetemben. Természetesen ennek mentén ütötték fel a fejüket a gyors haszonra pályázó kereskedők is, akik épp a fenti módszerekkel igyekeznek rásózni minden aggódó szülőre a portékát.

Mit ér a fidget spinner az ADHD ellen?

Röviden: semmit. Picit hosszabban: nem túl sokat, legalábbis annyit semmiképpen, mint amit a harsány félmondatokkal telezsúfolt online hirdetések állítanak. Természetesen biztos létezik olyan ADHD-s kisgyerek, aki számára egy ilyen pörgettyű valóban segítséget jelent, a szakemberek azonban nincsenek meggyőzve.

“Ne beszéljünk úgy ezekről, mintha segéeszközök lennének – figyelmeztetett Deliága Éva gyermekpszichológus az NLCafénak adott válaszában. – Mindig vannak népszerű játékok, amik hirtelen elterjednek: nem olyan régen a Peonza nevű pörgettyű volt a divat, a gyerekek még hozzám is elhozták, de előtte ott volt a Ninjago, pár évvel ezelőtt pedig a Bakugan nevű játék, ami egy szétpattintható gömb volt. De említhetnénk a jojót is, ami szintén nem mai darab. Úgy látom, hogy ezek a trendek folyamatosan jelen vannak és idővel egyik vagy másik kiemelkedik közülük, akkor az lesz felkapott.”

“Úgy tapasztaltuk, hogy a pörgettyük éppen az ellenkező hatást váltják ki, mint amivel reklámozzák őket – nyilatkozta a Chicago Tribune napilapnak Kate Ellison a Washington Elementary School igazgatója. – A gyerekek cserélgetik egymás között, vagy épp az órán pörgetik ezeket a játékokat, és nem a feladatokra koncentrálnak.”

A Washington általános iskola nem az egyetlen, ahol a pörgettyűk problémát okoznak, az USA területén több oktatási intézményből is egyszerűen kitiltották ezeket az eszközöket.

“Az a probléma, hogy a gyerekek úgy kezelik, mint egy játékot, ami nem való az órára” – tette hozzá Ellison. Az amerikai iskolában egyébként az asztalok alá erősített tépőzárakkal és gumiszalagokkal kötik le az izgő-mozgó gyereket.

Confuse a cat with Fidget Spinner

“Valóban látszik, hogy a fidget spinner és a fidget cube nagyon megy most – mondta Deliága Éva. – Nagyon megnyerték maguknak a gyerekeket. De azt látom, hogy a legegyszerűbb alapelvről van szó: egy pörgő tárgyról. Még a neve is a babrálásra utal, ez pedig olyan, mintha valaki firkálgatna, vagy máshogy elfoglalná a kezét. Úgy látom, hogy az iskolában a gyerekek nem mozognak eleget, ezért alapvetően jelen van egy motoros nyugtalanság, ezért szokott sokszor leesni a ceruzájuk, mert azzal is babrálnak. Ez a nyugtalanság pedig mindenféle módon utat tör magának, ez pedig most egy ilyen divatos eszközben öltött formát. A gyerekeknek alapvető igényük, hogy mozogjanak és játsszanak, ha pedig nincs lehetőségük nagyobb mozgásokra, akkor ilyen finommozgásokat végeznek.”

A fidget spinner a tudomány szerint

A Journal of Abnormal Child Psychology című szaklapban 2015 októberében jelent meg egy kutatás, amely azt vizsgálta, hogy segíti-e az ADHD-s gyerekeket, ha fickándoznak, vagy lóbálják a végtagjaikat. Bár a vizsgálat talált arra utaló jeleket, hogy ilyen módon jobban koncentrálhatnak a figyelemhiányos gyerekek, a kutatók itt konkrét fizikai aktivitásra, mozgásra fókuszáltak, nem egy aprócska pörgő eszközre.

Fidget spinner ma már mindenféle színben és formában elérhető (Fotó: Tumblr)
Fidget spinner ma már mindenféle színben és formában elérhető (Fotó: Tumblr)

Mark Rapport, a University of Central Florida klinikai pszichológusa, a kutatás egyik résztvevője a Vox.com-nak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a fidget spinnerhez hasonló eszközök akár árthatnak is, igaz, hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs megfelelő tudományos háttér ennek igazolására.

“Egy pörgettyűhöz hasonló eszköz valószínűleg inkább eltereli az ADHD-s személy figylemét, mintsem segítene a koncentrációban” – mondta Rapport, aki rámutatott, hogy a teljes testes mozgás – futás, biciklizés – hatékonyabban aktiválja az agy koncentrációért felelős részeit.

Az elmúlt évtizedben több kutatást is végeztek, amelyek arra irányultak, hogy a különféle “szenzoros” – illatokkal, hangokkal, különböző anyagokkal, vagy épp a fidget spinnerhez hasonló matatókütyükkel operáló – megközelítés hatékony lehet-e a stresszoldásban és az érzelmek szabályozásában. De az eddigi vizsgálatok vagy túl szűk mintán dolgoztak, vagy az eredmények nem bizonyultak kellően objektívnek.

Catherine Hettinger, akit a fidget spinner feltalálójának tartanak (a valóság az, hogy egy hasonló, de az itt ábrázolt pörgettyűktől gyökeresen eltérő játékot talált ki) a Money magazinnak nyilatkozva elárulta, hogy a játékokat eredetileg arra találta ki, hogy az izraeli gyerekeket távol tartsa a balhétól. Amikor ugyanis Izraelben járt, szemtanúja volt, ahogy helyi gyerekek kövekkel dobálják a rendőröket. Ezért az első fidget spinnereket még azért készítette el, hogy azokkal a békés együttélést népszerűsítse.

“Tény, hogy zseniális a játék, mert egyetlen pörgetéssel sokáig elpörög, ennek pedig van egyfajta megmagyarázhatatlan nyugtató hatása – magyarázta Deliága Éva. – De ez pont olyan, mintha egy pörgő mosógépdobot néznénk. Azáltal, hogy egyetlen pontra koncentrálunk, ez elmélyedt állapotot tud előidézni. Egy szóval, ez a világ legegyszerűbb dolga, a gyerekek között pedig mindig lesz valami ilyesmi. De fontos, hogy ez nem egy terápiás hatású játék, még akkor sem, ha az ADHD-s gyerekeknél fokozottan megfigyelhető a motoros nyugtalanság, ami biztos, hogy kijön valahol. De ha a gyereknek elegendő, hogy a kezével tekerget valamit, vagy azt nézi, akkor lehet, hogy ez egy konstruktívabb dolog, mintha a lábával dobolna.”

Mark Rapport arra is rámutatott, hogy az aggódó szülőknek nem a fidget spinnerek vagy fidget cube-ok miatt kellene aggódnia, sokkal inkább az okostelefonok miatt.

Fidget spinner és társai: mire jók a matatókütyük?
A fidget spinner is csak egy múló hóbort

“Egyre több bizonyítékunk van arra nézve, hogy az üzenetek folyamatos nézegetése jelentősen befolyásolja a koncentrációs képességünket, ezáltal hátráltatva a tanulást – figyelmeztetett a szakember. – Ha egy fidget spinnert egy csillogó-villogó új okostelefon mellé helyezünk, amelyen sorjázanak a színes-szagos applikációk, a pörgettyű egyből úgy fog kinézni, mintha nagyapáink egyik régi játéka lenne.”

“A fidget spinner múló hóbort, egy pár száz forintos valami, ami most nagyon népszerű, aztán majd szépen lecseng – mondta Deliága Éva. – Érdemes belegondolni: pár hónappal ezelőtt a gyerekek még a focis matricákat cserélgették, azok most már sehol sincsenek. Ugyanez fog történni a pörgettyűkkel is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top