Szabadidő

Alig van uszoda, amelyet használhatnak jelenleg a budapestiek

A vizes világbajnokság jelentősen felülírhatja azoknak a budapestieknek a terveit, akik esetleg úgy gondolták, hogy nyáron úszással tartják karban magukat. Több uszodát is majd csak augusztus 20. után vehet igénybe a nagyközönség.

A vizes vb fő helyszíne, a Duna Aréna – amely egyébként elég durván beázott a nagy budapesti viharban – csütörtökön szolgál először egy sportesemény helyszínéül: a férfivízilabda Bajnokok Ligája döntőjét játsszák ma itt. A vízilabdatorna miatt az itt gyakorló sportolóknak és civileknek a következő napokban más helyszínt kell keresniük, ám ez a fővárosban zajló uszodafelújítások miatt nem is olyan egyszerű feladat. 

Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Sportközpontokat (NSK), hogy megtudja, Budapesten mely uszodák vehetők jelenleg igénybe. Eszerint az úszó- és a vízilabda-szövetség egyeztetésének megfelelően a sportolók a Tüske, a Széchy és a BVSC-uszodában edzhetnek. 

Ugyanakkor még továbbra is zajlik a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák felújítása, és bár a munkálatok véget érnek júniusban, ekkor kezdődik majd a 17. FINA világbajnokság Budapesten, tehát ezek az uszodák majd csak augusztus 20. után, a masters világbajnokságot követően nyílnak meg a nagyközönség előtt – mondta Borsa Miklós, a vizes vb szóvivője.

A felújítások a Széchy Tamás uszodában a végükhöz közelednek, a öltözőket rövid időn belül újra lehet használni, de az NSK jelezte, hogy ezt a létesítményt a lakosság jelenleg korlátozott időtartamban tudja használni.

A Dagály strandfürdő is jó ideje zárva van már, tavaly szeptemberben kezdték meg a fürdő teljes felújítását. A tervek szerint a rekonstrukció érinti a medencéket, a játszótereket, a sportpályákat, az öltözőket, valamint a fürdő épületeit is, és a vizes vb utáni masters világbajnokságra egy új, 50 méteres medencét is építenek. A strandfürdőt és az úszóarénát összekötő fedett átjárót várhatóan ősszel kezdik el, és 2018 tavaszán fejezik be – értesült a lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top