Szabadidő

A hét végén nyit Budapest fehér homokos “tengerpartja”

Ha marad a jó idő, akkor május 26-án, pénteken megkezdi második szezonját a budapesti Lupa-tó mellett kialakított fehér homokos strand. A plázs megújult, nagyobb lett, és ha hihetünk Gerendai Károly szavainak, akkor tényleg egy mini tengerpartja lesz a fővárosnak.

Gerendai Károly üzletember, a Sziget Fesztivál alapítója elhatározta, hogy az illegális fürdőhelyként számon tartott egykori sóderbánya után visszamaradt bányatóból, a Lupa-tóból egy hangulatos strand- és sportparadicsomot hoz létre Budapest határában. A Szentendre felé, Budakalásznál, a 11-es főút jobboldalán található, türkizkék színű és tiszta vizű Lupa-tónak mint végre legálisan működő strandnak tavaly volt a rövid próbaüzeme, úgyhogy az idei nyarat most már az elejétől a végéig ki lehet itt használni.

A hivatalos közlemény szerint a strandot hatalmas beruházással tették komfortossá és biztonságossá a fürödni és sportolni vágyók számára. Megnégyszerezték a strandolásra alkalmas partszakaszokat, valamint az egész területet, tengerpartokat megszégyenítően fehér homokkal töltötték fel. A homokban nemcsak ejtőzni és napozni lehet majd, hanem mindenféle sportot űzni: lesz strandfoci, strandröplabda, beach-tenisz, de műfüves focipályán is ki lehet majd fárasztani magunkat. Az igazi attrakció azonban az, hogy a mindenféle extrém vízi sportoknak is kedvez a környék: a Lupa-tó fenntartói szerint búvárcentrum, wakeboardkomplexum, elektromos meghajtású kishajók és a flyboard is elérhető lesz a strandolók számára, ez utóbbi az az eszköz, ahol egy vízsugár repteti a magasba a bátor vállalkozókat. 

A hét végén, május 26-án nyitó Lupa Strandon a különböző vastagságú pénztárcákra szabták az árakat: a tó egy kisebb részén lesz a “hagyományos” Lupa Strand azoknak, akik inkább árérzékenyek és csak a klasszikus strandolás élményre vágynak. Itt az idei bevezető áron, még a teljes árú felnőtt napijegy is csak 1000 forint lesz.  A terület nagyobbik részén pedig a Lupa Prémium Beach üzemel majd, ami egy átlagos budapesti strandbelépő áránál ugyan nem lesz sokkal drágább (3000 forint a felnőtt, teljes árú jegy), a strand közleménye szerint azonban lényegesen jobb körülményekkel és a szolgáltatások sokkal szélesebb körével várják majd a vendégeket. Mindezt pedig az exkluzív VIP részleg fogja abszolút überelni, a VIP-jegyhez már baldachinos napágy, külön parkoló is jár, és privát partszakaszt is lehet bérelni, saját személyzettel.

A belépők differenciáltak lesznek: lesz felnőtt, gyerek- és családi jegy, de lesz kifejezetten sportolójegy, ahogy bérleteket is lehet majd váltani. Délután 5 órától érvényes “sunset” jeggyel pedig még olcsóbban lehet majd bejutni. Este, sötétedés után – amikor fürdeni már nem lehet – a kapukat nem zárják be. Ilyenkor is használható majd a homokos part, ugyan regisztráció mellet, de már ingyenesen lesz látogatható, és a vendéglátó egységek ilyenkor is várják azokat, akik a vízparton szeretnének koktélozni vagy vacsorázni. 

A strandon lesz gasztrosétány is, és a strand egyes részei kisebb, hangulatos események, esküvők, baráti összejövetelek, céges partik számára is használhatók lesznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top