Szabadidő

Futóverseny okoz káoszt Budapest hétvégi közlekedésében

Hétvégén tartják Budapesten a Vivicittá félmaratoni futóversenyt, ezért szombaton és vasárnap is korlátozzák a forgalmat.

Szombaton és vasárnap tartják a fővárosban a Vivicittá félmaratoni futóversenyt. A rendezvény miatt szombaton csak a városliget környékét zárják le, vasárnap azonban már Budapest több fő csomópontját és fő közlekedési útját is.

Szombaton délután két rövid időszakra zárják csak le a Dózsa György út Váci út irányú útpályáját az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. Vasárnap viszont lezárják délelőtt a pesti alsó rakpartot, az Attila utat, a Szabadság hidat, illetve délelőtt és délután is zárva lesz hosszabb időszakokra a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út városhatár felé vezető oldala a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, valamint a Dózsa György út a Lehel utcától az Ajtósi Dürer sorig a Hősök tere irányú útpályán.

A lezárások érintik a BKK járatait is:

Vasárnap délelőtt nem jár majd az M2A metrópótló busz, a 2-es villamos a Boráros tér és a Széchenyi István tér között nem közlekedik majd, a 4-es és 6-os villamosok pedig a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig járnak 10 és fél 11, valamint 14 és 14.30 között.

További változás, hogy vasárnap nem közlekedik majd délelőtt a 16-os busz és a 73-as troli, terelve közlekedik majd az 5-ös, a 20E, a 30, a 30A és a 230-as, a 15-ös és 115-ös, a 178-as busz, a 70-es, a 72-es, a 75-ös és 83-as troli, a 19-es és 41-es, valamint a 47-es és 49-es villamos, két szakaszra osztva szállít utasokat a 9-es és a 105-ös busz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top