Szabadidő

Sérült állatokról gondoskodik a lelkiismeretes ápolócica

Az állatorvosi rendelő munkatársai állítják, az utcáról mentett bársonytalpú egy idő után úgy járt-kelt a négylábú páciensek között, mintha ő is a rendelő egyik munkatársa lenne.

“Ma már nehéz elhinni, de mikor Ron hozzánk került, rettenetesen meg volt rémülve” – idézi fel az első pillanatokat a coloradói Northfield Kisállatkórház társalapítója. Shelly Sandel a The Dodónak beszélt arról is, az első napokban szinte nem is látták védencüket. “Ron szinte folyton bujkált valahol, és hiába találtuk meg, egy tapodtat se mozdult a rejtekéből.”

Sérült állatokról gondoskodik a lelkiismeretes ápolócica

Néhány hét után azonban komoly változás jelentkezett a cica viselkedésében. Ahogy megszokta új élőhelyét, a rendelőt, a cicus, aki addig visszahúzódó és magának való volt, kinyílt. “Félelem nélkül közelítette meg a rendelő többi védencét és a pácienseket is, mintha csak biztosítani akarná őket arról, hogy jó helyre kerültek.”

Sérült állatokról gondoskodik a lelkiismeretes ápolócica

Sandel elmondta azt is, hogy a cica a legszívesebben azok körül a betegek körül sündörgött, akik éppen altatásban voltak. “Rengeteg páciensünk érkezik fogászati problémákkal, és őket általában altatásban látjuk el. Ron hozzájuk látogatott a legszívesebben: melléjük feküdt, mosdatta őket míg fel nem ébredtek. Mintha csak ő is egy lett volna az ápolók közül.”

A rendkívüli képességekkel megáldott cica végül mindennek ellenére sem maradt a rendelőben: egy coloradói család fogadta őt örökbe, ahol egy idős kutyával osztozik a szereteten.

Olvass még többet cicákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top