Szabadidő

8 órát ültek a gépben az utasok a Liszt Ferenc reptéren

Az indiai légitársaság járata a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren landolt. A személyzetet és az utasokat ugyanakkor nem engedték a gépből kiszállni. Órákon át várakoztak az alapból is hosszú utazást követően. A géppel magyar utasok is repültek.

Az indiai­ légitársaság járatát Bécs helyett Magyarországra, a Liszt Ferenc repülőtérre irányították. A gép, azt követően, hogy Budapesten landolt, fedélzetén az utasokkal és a személyzettel, egy ki nem egyenlített tartozás miatt hosszú órákra a kifutópálya mellett rekedt.

Az egyik magyar utas a Blikknek mesélte, barátainak Bécsben azt mondták, motorhiba miatt irányították a repülőgépet Budapestre. A személyzet ugyanakkor úgy tudja, az AirIndia tartozásai miatt estek a reptér fogságába. A gép a várakozást követően ismét fölszállt, így az esti órák helyett végül hajnalban érkezett Bécsbe.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szóvivője, Hardy Mihály tájékoztatása szerint a reptér az előírások szerint intézkedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top