Szabadidő

Női darab, nemcsak nőknek: Mikve újratöltve

Aki színikritikát vár, csalódni fog. Egyszerű néző vagyok, aki szereti a színházat, de nem értek hozzá és nem kívánom elemezni sem. Nekem elég, ha hat rám a darab, ha érdekesnek gondolom a történetet. A Mikve másodszor is tetszett és elgondolkodtatott.

Sok évvel ezelőtt láttam a Mikvét először, akkor a férjemmel. Ez csak azért érdekes, mert ő rendszerint unja a darabokat, már a szünet előtt elkezd nyafogni azért, hogy menjünk haza. Pedig én sose megyek, még akkor sem, ha szenvedek, mert szerintem nem illik darabot otthagyni. Arra gondolok, hogy milyen lenne, ha a színpadon állva színészként azt látnám, hogy kevesebben jönnek vissza, mit ahányan kimentek a szünetre, és erre nem visz rá a lélek. A Mikve esetében ez fel sem merült. Az előadás szünetében arról beszéltünk, hogy milyen szörnyű, ha egy vallás megnyomorítja a benne élőket, és arról is szó esett, hogy a 21. században ezek az előírások betarthatatlanok. Nemrégiben újra megnéztem a darabot, ezúttal a barátnőmmel. Szegény Pap Vera meghalt, helyette Börcsök Enikő játszotta a zsidó női fürdő vezetőjét. Szerencsére az előadás most is hatott: nevettünk és gondolkodtunk.

Egy kicsit a történetről: egy mikvében játszódik a darab, ami egy zsidó női fürdő. A rituális fürdőt jellemzően négy dologra használják: a zsidó nők menstruáció utáni megtisztulására (a havi ciklus zárultával megfürdenek a mikvében, hogy megtisztuljanak a házaséletre), a zsidó férfiak spirituális megtisztulásukra, a betérés során a betérni szándékozó rituális megtisztítására addigi bűneitől, illetve a kóser konyha eszközeinek a tisztítására. Mivel a darabban női fürdőről van szó, itt csak az első mikvefeladat játszik: a házaséletre való megtisztulás. A darabban nyolc nő életét ismerhetik meg a nézők, egy cseh rendező, Michal Dočekal tolmácsolásában. Lehet rajta nagyokat nevetni, akár sírni is, közömbösnek maradni viszont nehéz, nem véletlen, hogy a Pesti Színház hat éve játssza töretlen sikerrel.

Herczeg Adrienn és Börcsök Enikő
Herczeg Adrienn és Börcsök Enikő

Shoshana, Börcsök Enikő, a mikve lelke, aki rendkívül szigorúan felügyeli a szabályos és zökkenőmentes működést. A látogató nők minden gondolatát ismeri, de ezek a mikve falai között maradnak, még a véleményét is megtartja magának, amíg meg nem érkezik az új kolléganő, Shira, Eszenyi Enikő személyében. Ő az, aki a mikve nyugodt életét hamar felfordítja, de ezt már az első beszélgetésből megtudja a néző, hiszen azért rúgták ki Shirát az előző munkahelyéről is, mert volt véleménye, és el is mondta azt. A nők jönnek-mennek, merítkeznek,

és lassanként kiderül, ki milyen körülmények között él otthon. Esti, Herczeg Adrienn, boldog házasságban él, jelenleg hat gyereke van, miközben nagyon szegények, de alig várja, hogy ismét együtt lehessen a férjével, persze tudja, hogy nemsokára ismét terhes lesz, hiszen fogamzásgátlót csak a rabbi engedélyével lehet szedni, de ehhez nyomós indok kell. Hindi, Igó Éva élete látszólag sínen van, egészen addig, amíg a darab végén el nem mondja, hogy egyetlen fia egy spermadonortól született, de erről még a férje sem tud. Chedva, Hegyi Barbara, egy sikeres és ismert politikus felesége, aki gyakran “elesik”, és gyorsan kiderül, hogy a látszólag beteg lánya sem véletlenül olyan, amilyen.

Eszenyi Enikő, Tóth Orsolya és Hegyi Barbara
Eszenyi Enikő, Tóth Orsolya és Hegyi Barbara

A darab végén éppen őket védelmezve tör ki a mikveforradalom, amikor az asszonyok összefognak azért, hogy a bántalmazó és gyötrő házasságából kimentsék Chedvát és Elishevát, Stefanovics Angélát. Tehila, Péter Kata, a menyasszony is kénytelen megmerítkezni a rituális fürdőben, pedig nemcsak nászéjszakát, de még férjet sem akar. A darab egyik legviccesebb színfoltja Miki (Réti Adrienn), aki csak azért jön el a mikvébe, hogy újra szexelhessen a hirtelen ortodox zsidóvá avanzsált férjével.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

Szerelem, bántalmazás, öngyilkosság, rejtélyes halál, válni akaró asszony és rendíthetetlennek hitt jellemek rajzolódnak ki a darabban, hogy aztán a végén egy egészen meglepő fordulattal, egy igazi kommandósfilmbe illő jelenettel záruljon. Hogy mi a vége? Az kinek-kinek a képzeletére van bízva, az én verziómban győznek a nők, és megdőlnek a bigott vallási rítusok. Addig is megtartom magamnak a történet részleteit, aki szeretne jól szórakozni, miközben cikáznak a gondolatok a fejében, és szívesen megy színházba, az nézze meg bátran, akár többször is. Esetleg kiváló karácsonyi ajándék is lehet egy jegy erre az előadásra, nemtől függetlenül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top