Szabadidő

VV Soma nem sejti, hogy mit fog vele közölni VV Evelin

Most szereti VV Evelin VV Somát, vagy nem szereti? Mindenkit ez érdekel, még a fiút is, akit elválasztottak imádott, káromkodásban bajnok barátnőjétől. Evelin pedig elmondta az igazságot.

“Justin Bieber fenekét nem láttam, de Soma feneke kicsi és kerek” – így indult VV Evelin és Gáspár Győző beszélgetése a BeleValóban szerda este. VV Soma barátnője (?) azt is határozottan kijelentette, hogy nem féltékeny Vivi és Soma kapcsolatára, mert szerinte az ufókat imádó lány már akkor is rányomult Somára, amikor ő még bent volt. “Akkor nem történt semmi, és már a maradék néhány napban sem fog” – zárta rövidre a válaszát Evelin.

Akinek az életéből kimaradt a Való Világ elmúlt százvalahány napja, azoknak megmutatjuk VV Evi és VV Soma kapcsolatát egyetlen gifben. Majd eláruljuk, hogy szerelmes-e a lány a fiúba.

VV Soma nem sejti, hogy mit fog vele közölni VV Evelin

“Nem tudom megmondani, hogy mit érzek iránta, majd négy nap múlva kiderül, amikor meglátom. A kapcsolatot mindenképpen tartani fogjuk. Így vagy úgy, de Soma megmarad az életemben. Nyilván várom őt, de NEM vagyok belé szerelmes. Esküszöm, hogy nincsen más pasi most az életemben, ha lenne, azt elmondanám Somának is és a nézőknek is” – esküdözött Evelin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top