Szabadidő

Ebben a TV2-es műsorban látható Som Balogh Edina

A TV2 egyik műsorában tért vissza a képernyőre a várandós Som Balogh Edina, aki hosszú évekig alakította Nádor Kingát a Barátok köztben. Az egykori szépségkirálynő ma már inkább fest, és hamarosan megszületik második gyermeke.

Som-Balogh Edina szépségkirálynőként lett ismert, majd 2004-től alakítja Géza szerelmét, Nádor Kingát a Barátok köztben. Edina jelenleg második gyermekével várandós, és a napokban a TV2 egyik műsorának, a Babavilágnak volt a vendége.

A felvételre elkísérte hároméves kisfia és férje, Som Krisztián is. Edina második gyermek jövő február végén, március elején születik majd meg, és a szülők azt is tudják, hogy kislány lesz. “Számomra semmi nem számított, csak az, hogy minden vizsgálatnál azt a választ kapjam az orvosoktól, hogy minden rendben van a babával” – mondta a felvételen Som-Balogh Edina, akinek azután sikerült újra teherbe esni, hogy tavaly elveszítette kisbabáját. “Most kezdem felfogni, hogy lányom lesz, és vehetek majd neki színes, rózsaszín, lányos ruhákat” – folytatta mosolyogva a Barátok közt szereplője, aki fia születése után festeni kezdett és hamarosan kiállítása is nyílik. “Készülök mesekönyvvel is. Két ötletem is van erre.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top