Szabadidő

Friss: 2017. május 30-án Budapesten lép fel Bruno Mars

Bruno Mars 2017-es 24K Magic elnevezésű turnéja keretén belül május 30-án Budapesten ad majd koncertet.

A négyszeres Grammy-díjas Bruno Mars, november 18-án jelentkezett új albummal. A 24K Magic névre keresztelt lemezzel pedig világ körüli turnéra indul. A varázslat március 28-án kezdődik Belgiumban, Antwerpenben, ezt 85 koncert követi majd Észak Amerikában és Európában.

A milliós lemezeladásokkal büszkélkedő Bruno Mars jövőre Budapesten is fellép, egészen pontosan 2017. május 30-án veszi birtokba a Papp László Budapest Sportarénát.

A koncertkörút első állomásait már múlt héten bejelentették, ezekre a helyekre hétfőn indult a jegyértékesítés, és a legtöbb városban 1 órán belül kitehették a megtelt táblát. Az új városokban, köztük Budapesten is, november 25-én, péntek 10 órától lehet megvásárolni a belépőket. (Bővebb információk, itt)

A 24K Magic World Tour Bruno Mars első koncertkörútja az óriási sikerű 2013-as Moonshine Jungle World Tour után, amelyre több mint 2 millió belépőt adtak el világszerte és 155 telt házas koncerttel büszkélkedhetett, köztük a budapesti előadással is – Bruno Mars 2013-as budapesti koncertjéről itt írtunk –, amire hónapokkal korábban elfogyott már minden jegy. 

Bruno Mars élete számokban:

  • 20 Grammy-jelölés
  • 4 Grammy-díj
  • 3. albuma megjelenéséig 170 millió kislemezt és 26 millió albumot adott el.
  • Uptown Funk című kislemeze a 2010-es évek leghosszabb ideig slágerlista vezető felvételévé. vált, a Billboard 57 éves története során csupán 9 másik dal tudott szintén 14 hétig első lenni.
  • Első öt #1 slágerlista helyezését csak Elvis Presley érte el nála gyorsabban a zeneiparban.
  • Énekesként, dalszerzőként vagy producerként Bruno Mars eddig 35 “Hot 100” felvétellel büszkélkedhet.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top