Szabadidő

Elcsalt áfából nyitottak pizzériát

Közel 300 millió forint áfát csalt el egy Komárom-Esztergom megyei vállalkozó, aki pizzériát nyitott az így megszerzett pénzből.

A férfi két cége képviseletében az unióból, elsősorban Szlovákiából szerzett be műszaki cikkeket és háztartási gépeket, amelyeket Magyarországon értékesített kiskereskedőknek. Áfa-bevallásaiban belföldi beszerzést vallott, mintha az árukat Magyarországon vette volna, és árbevételének jelentős részét is eltitkolta, így összesen 299 millió forint áfát csalt el.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi és felesége az így megszerzett vagyonból egy új pizzéria építését és nyitását finanszírozta. Emiatt költségvetési csalás mellett 34 millió forint összegre elkövetett pénzmosás miatt is felelniük kell.

A tájékoztatás szerint az ügyön több mint hetven pénzügyi nyomozó, adórevizor és informatikus dolgozott egyszerre három megyében és a fővárosban, összesen harminckét helyszínen a bűnszövetségben működő cégek ügyvezetőinél, irodáiban és a könyvelőknél tartott házkutatások és lefoglalások során. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán folyik nyomozás bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top