Szabadidő

Fellépés közben halt meg a világ egyik leghíresebb bohóca

A jellegzetes kockás sapkát és szőke parókát viselő Oleg Popov 87 éves volt.

Elhunyt Oleg Popov, a leghíresebb szovjet-orosz bohóc, akit a nemzetközi szakma Sunshine Clownként, azaz a napfény bohócaként emlegetett. A 87 éves, világhírű cirkuszművész egy vendégszereplés során, Rosztov-na-Donuban, szívroham következtében halt meg. 

Popov, aki fénykorában elnyerte a Szovjetunió népművésze kitüntetést, 1991-ben, teljesen elszegényedve, kivándorolt Németországba, ahol orosz állampolgárságát megtartva a bajorországi Egloffsteinben, Szerencsés Hans művésznéven folytatta pályafutását.

A jellegzetes kockás sapkás és szőke parókás bohóc 1951-ben debütált a szaratovi cirkuszban, majd az évek során a televíziónak köszönhetően hazájában, a keleti blokk országaiban, sőt azokon kívül is ismertté vált.

Popov 2015-ben tért vissza először Oroszországba. Tavaly nyáron Szocsiban elnyerte a cirkuszi Mester-díjat, majd az év elejétől kezdve 60 alkalommal lépett fel a szentpétervári Chinizelli Cirkuszban, ahonnan – 40 év kihagyás után – Szaratovba vezetett az útja. Rosztovban a tervezett 15 előadása közül csak kettőt tudott megtartani.

Oleg Popovot valószínűleg Németországban fogják eltemetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top