Szabadidő

Az életét kockáztatva mentette gondozóját a fiatal elefánt

A 42 éves Darrick azért játszotta el, hogy fuldoklik, hogy megmutathassa azt a különleges köteléket, ami közte és Kham Lha között van.

Lassan egy éve annak, hogy az ötéves elefánt, Kham Lha is a thaiföldi Elephant Nature Park lakója. A kifejezetten elefántok mentésével foglalkozó állatvédő szervezet figyelmét tavaly egy névtelen bejelentő hívta fel a rettenetes körülmények között tartott állatra. Kham Lhat rövid láncot tartották, és a sérülései alapján rendszeresen verték is, hogy minél engedelmesebb legyen.

Az állatvédők kiszabadították őt előző gazdája karmaiból, és a 42 éves, egyébként kanadai Darrick Thomson gondjaira bízták. A férfi évtizedek óta foglalkozik elefántokkal, és azt mondja, sok idő kellett ahhoz, hogy Kham Lha megtanuljon bízni benne.

Szerencsére a lelkiismeretes gondoskodás és a szeretet meghozta az eredményét és Kham Lha ma már egy kiegyensúlyozott és boldog ormányos, aki mindennél jobban kötődik a hozzá közel álló emberekhez.” Hogy Darrick bizonyíthassa, milyen szoros kapocs van közte és az elefánt között, videóra vették, hogyan reagál Kham Lha arra, ha gondozója életveszélybe kerül.

Darrick a folyóba ugorva eljátszotta, hogy fuldoklik. Segélykiáltásaira azonnal felfigyelt az elefánt, aki nem sokkal ezután a folyóba gázolt és először ormánya, majd erős lábai segítségével igyekezett partra tessékelni gondozóját. Mutatjuk a mentésről készült megható videót:

 

Olvass még többet cuki elefántokról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top