nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Ócska trash krimit csináltak A lány a vonatonból

Ócska trash krimit csináltak A lány a vonatonból

Londonból New Yorkba helyezték a cselekményt, és a könyvben leírtnál sokkal szebb főszereplőt választottak, de nem mondanám azt, hogy ezeken csúszott el A lány a vonaton filmváltozata, ami a végére már olyan szinten válik röhejessé, hogy a drámainak szánt nagyjelenetben egy moziteremnyi emberrel röhögtem együtt kínomban.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

A szürke ötven árnyalata filmváltozata esetében rögtön nyilvánvaló volt, hogy mi a baj. Ott már az alapanyag is sántított, márpedig pocsék könyvből nem nagyon lehet jó filmet készíteni. Nem is sikerült. Ezzel szemben Paula Hawkins giga-megabestsellere, A lány a vonaton egy tisztességesen megírt ponyvakrimi, amiből egy ügyes filmes gárda klassz és izgalmas mozit tudott volna kihozni, de úgy tűnik, az alapanyag nem a megfelelő kezekben landolt. Tate Taylor rendező (A segítség) zavaros, nehezen emészthető, irritáló karakterekkel és logikai bukkanókkal teli szoft erotikus thrillert csinált a könyvből, ami simán lehetett volna az ősz nagy mozieseménye. Ehelyett csak a legnagyobb csalódások között fogjuk majd számontartani.

Mi az A lány a vonaton?

Paula Hawkins első saját neve alatt tavaly kiadott regénye elképesztő pályafutást futott be, és alig egy év alatt bestsellerré vált szerte a világon. A könyv Rachelről, a londoni PR-osról szól, aki naponta jár vonattal a városba, és eközben mindig elhalad egykor háza mellett, ahol ma már az exférje azzal a nővel él együtt, akivel annak idején megcsalta őt. Az alkohollal a kelleténél jobb barátságot kötő és az életével is hadilábon álló Rachel figyelmét azonban már jobban leköti egy szomszédos ház, ahol egy látszatra idilli párocska nyalja-falja egymást naphosszat. Egy kapatos estén Rachel arrafelé téved, az idilli pár női tagja eltűnik, ő pedig véresen ébred odahaza úgy, hogy semmire sem emlékszik. Vajon mi történhetett?

Minden a rossz szereposztással kezdődött

Az Angliából Amerikába áthelyezett cselekmény kapásból a szereposztásnál kisiklik. Hollywoodtól persze már megszokhattuk, hogy mindig szebb színészeket választ a szerepekre, mint ahogy az eredeti történetekben találkozhatunk velük, de itt eléggé elvetették a sulykot. Amikor az egyik férfi szereplő hozzávágja a főhősnő, Rachel fejéhez, hogy “Undorító vagy. Bottal sem érnék egy ilyen alakhoz, mint te”, akkor éreznünk kéne valamit a karakter csúfságából, ehelyett azonban csodaszép Emily Bluntot látjuk, aki kialvatlan szemekkel és egészségtelenül falfehérre színezett bőrrel is jobban néz ki, mint az emberiség 99 százaléka csúcsformában. Blunt nagyszerű színésznő, de egy hajléktalanság szélére sodródott, lelki beteg és alkoholista nő megformálásához ez az átalakulás most édeskevés, és ez nem feltétlenül az ő, inkább a rendező hibája, aki valószínűleg félt attól, hogy túlságosan elcsúfítsa sztárját.

Rosszul járt a történet áldozatát, Megant alakító Haley Bennett is, akinek a figurája ugyan kapott egy nagyon is drámai háttérsztorit, de a direktort inkább csak az érdekelte, hogy minél több meztelen bőrfelületet mutasson a fiatal színésznőből, persze úgy, hogy azért még ne veszélyeztesse a film magasabb korhatár-besorolását.

Még náluk is rosszabbul jártak a férfiak, akiknek a filmben csupán annyi szerep jutott, hogy növeljék a potenciális gyanúsítottak körét, ami különösen látványos az agyturkászt játszó Edgar Ramírez esetében, akinek tényleg elfelejtettek szerepet írni. A gyászoló férjet játszó Luke Evansnek csupán annyi a dolga, hogy egyfolytában dühösen nézzen, és egymás után bontsa fel a sörösüvegeket, Justin Theroux karaktere pedig a végére igazi személyből röhejes karikatúrává silányul.

Azt hiszik, nem néztük a Helyszínelőket

Pedig ebben a sztoriban bőven volt kraft. A leskelődés hálás téma a filmművészetben, és ahogy Hitchcocknál is működött a Hátsó ablak esetében, most is jó ötletnek tűnt egy olyan karakterre építeni a történetet, aki magányában állandóan leskelődik, és egyszer véletlenül szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. A gond itt leginkább az, hogy maga a bűntény és a motiváció is annyira pofonegyszerű, hogy egy közepesen rutinos rendőr fél nap alatt felderítené az egészet. Ráadásul a filmesek elkövetik azt a hibát, hogy úgy tesznek, mintha nem 2016-ot írnánk, és a nézők nem láttak volna már minimum tucatnyi Helyszínelők-epizódot. Ha egy halottat megtalálnak, ott ugye szokás ujjlenyomatot vizsgálni és DNS-mintát venni, de A lány a vonaton úgy csinál, mintha ezek a technológiák nem léteznének, és a rendőrség a holttest előkerülése után is vakon tapogatózik tovább.

Rebecca Ferguson és Justin Theroux
Rebecca Ferguson és Justin Theroux

Az író és a forgatókönyvíró is a Holtodiglanban ellőtt stratégiával igyekszik annyira összekuszálni a cselekményt, hogy ettől az egyszerű sztori bonyolultnak hasson. Több elbeszélőnk is van – mindhárom női szereplő narrálja az eseményeket, ebből legalább egy teljesen feleslegesen –, ráadásul egyikük sem túl megbízható, bónuszként pedig minden elbeszélő időben is más ponton mesél a történtekről, hogy még inkább összezavarjon. A módszer könyvben lehet, hogy működött, de a filmben ez a karakterről karakterre és jövőből a múltba, valamint múltból a jövőbe ugrálás annyira szétbarmolja a cselekményt, hogy teljesen kiöli a sztori feszültségét, ráadásul sokszor puszta időhúzásnak érződik. Én a film felénél már ott tartottam, hogy egyáltalán nem érdekel, ki ölte meg Megant, csak legyünk már túl ezen az egészen.

A téveszmék filmje

Tate Taylor rendező legnagyobb baja, hogy a karaktereket nem bontakoztatja ki, nála mindenki csak arra szolgál, hogy a rejtély még kacifántosabb legyen. Ennek köszönhetően a végkifejlet nagy leleplezése sem a karakterekből következik, hanem egy bravúrosnak szánt írói húzásból, vagyis az egyszer már megmutatott emlékeket ismét megmutatják nekünk, csak most már úgy, ahogy valóban megtörténtek. El kéne hinnünk azt is, hogy ha valaki több éven át téveszmékben élt, és teljesen valótlan képe volt önmagáról, egy egyszerű beszélgetés után hirtelen megvilágosodik, és már tisztán lát mindent, csakhogy ez sosem ilyen egyszerű. A rengeteg kisebb-nagyobb hiba az utolsó harmadra már annyira kínossá teszi a filmet, hogy amikor eljutunk oda, hogy lelepleződik a rejtély:

  • Már senkit nem érdekel igazán, mi történt.
  • A nagy leleplezést már csak egy zavart mosollyal fogadjuk.
  • A csúcspillanatnak szánt, drámai nagyjelenet pedig annyira túlspilázott, hogy totális röhejbe fullad.
Rachel szerepében Emily Blunt
Rachel szerepében Emily Blunt

A lány a vonaton iskolapéldája az elrontott filmeknek, iskolában kéne tanítani, hol és hogyan rontották el ennyire. Mindennek ellenére ugyanakkor van egyfajta B-filmes bája, vagyis a sok bénázás egy idő után viccessé válik, és ennek köszönhetően a film leköti a figyelmet, csak nem úgy, ahogy az alkotók szeretnék.

Megosztás Facebookon