Szabadidő

Anti-Nobel-díjat kapott a kecskeként élő férfi

Thomas Thwaites egy speciális protézis segítségével alakult kecskévé, majd 3 napra kivonult a természetbe, hogy a kecskék között éljen. "Munkásságát" most a Nobel-díj vicces megfelelőjével díjazták.

Valószínűleg nem Thomas Thwaites, brit dizájner az első, aki elgondolkozott rajta, milyen lenne az emberek társadalmát maga mögött hagyva inkább az állatok között élni. De az biztos, hogy az elsők között van, akik ki is próbálták, milyen az élet egy másik faj bőrében. Thwaites a kecskéket választotta újdonsült fajtársaiul.

Díjat nyert a férfi, aki 3 napig kecskeként élt

A férfi egy különleges protézist készítette, ami lehetővé tette, hogy pont úgy mozogjon, mint egy kecske. 2014-ben pedig 3 teljes napot töltött az Alpokban, kecskék között, kecskeként viselkedve. A híresen jó fej állatok szerencsére elég befogadónak bizonyultak, Thwaites pedig egy könyvet is írt a nem mindennapi kalandról.

Díjat nyert a férfi, aki 3 napig kecskeként élt

 

Ám a legnagyobb elismerésben idén részesült, mikor megkapta az IgNobel-díjat, azaz a Nobel-díj vicces verzióját. A díjat a Harvard Egyetemen osztják, olyan projektekért, amik “először megnevettetik, majd elgondolkoztatják az embereket”. Nem vitatjuk, hogy ez Thwaitesnek elég jól sikerült!

Díjat nyert a férfi, aki 3 napig kecskeként élt

 

Forrás: Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top