Magyarország peremén prostiknak áll a világ – Megnéztük a Kút című filmet

Mi magyarok régóta vonzódunk a lepukkantsághoz. Kedvenc kultfilmjeink közül jó néhány szól lecsúszott, szerencsétlen alakokról (Roncsfilm, Üvegtigris, Csapd le, csacsi!…), és ezek a filmek nagyrészt egy időben a rendszerváltás környékén megrekedt Magyarországot mutatnak nekünk. Az osztrák határ közelében lévő benzinkút is ilyen hely, a nagy olajtársaságok kúthálózatai mellett ma már csak elvétve láthatunk ilyen koszos kis porfészkeket az országban. Ide érkezik meg Laci, akit az anyja fuvaroz ide, hogy végre találkozhasson sosem látott apjával, Istvánnal.

Lacit nem riasztja el, hogy még a legyek is csak meghalni járnak a kúthoz, és a kuncsaft olyan ritka arrafelé, mint egészséges és finom étel egy magyar iskolai menzán. A srác ott akar maradni egy ideig, hogy jobban megismerhesse apját, csakhogy épp az első napján robban le a kúton egy prostikkal teli minibusz, ami Svájcba vinné a munkavágytól égő lányokat. A kényszeregyüttlét a lányok, a stricijeik és a benzinkút lakói között számos konfliktust hoz elő, mi nézők pedig csak élvezzük, hogy végre valami olyat látunk egy magyar filmben, amivel még nem nagyon volt dolgunk korábban.

Érezni fogod a koszt, amint az izzadt bőrödre tapad

Gigor Attila éjfekete humorát egyszer már megcsillogtatta A nyomozó című szuper krimiben (ha még nem láttad, itt az ideje pótolni), és a magyar filmszakma szégyene, hogy nyolc évet kellett várnunk a következő filmjére. A Kút teljesen más, mint A nyomozó volt, azonban a rendező sötét világlátása és a hirtelen erőszakkitörésekben megjelenő fordulatok továbbra is jelen vannak, és ez jól is van így. A film ugyan nem western, de le sem tagadhatná, hogy az atmoszférájára olyan klassz neo-westernek hatottak leginkább, mint például a Nem vénnek való vidék. A levegőben szálló port együtt szagoljuk a szereplőkkel a mozivászon előtt ülve, és szinte érezzük az izzadt bőrünkre tapadó, levakarhatatlan koszt a nyári forróságban.

Elismerem, a Kút nem való mindenkinek. Túl stílusos, túl sűrű atmoszférájú és túl sötét ahhoz, hogy nagy tömegek kedvelhessék, viszont az ínyencek számára annyi finomságot nyújt, mint egy Michelin-csillagos étterem étlapja egy kajasznobnak. Gigor csodálatos érzékkel ír dialógusokat, már az előzetesen is érződött, hogy teli lesz a film igazán jó, emlékezetes dumákkal, és ebben nem is okozott csalódást. Bár a főhős A nyomozó Malkáv Tiborjához hasonlóan ezúttal is szófukar figura, körülötte bőven akadnak olyanok, akik pofáznak helyette is, szóval nem kell attól tartani, hogy a csak sötét alakok bámulják egymást szótlanul a pusztaság közepén. Egymást maró mondatok röpködnek a puszta szelében, ráadásul senki nem bízik senkiben, ami még inkább növeli a feszültséget.

Új magyar sztár született?

Gigor nemcsak jó dialógusokat ír, hanem abban is jó, hogy megtalálja a legjobb színészeket, akiknek aztán a szájába adja párbeszédeit. Érdekes módon nála a legnagyobb színészek (Udvaros Dorottya, Pokorny Lia, László Zsolt) a mellékszerepet kapják, míg a főszerepekben jobbára kevéssé ismert arcok (Jankovics Péter, Kurta Niké, Tzafetás Roland…) brillíroznak. Még a mellékalakok is kapnak egy-egy emlékezetes pillanatot (Trokán Nóra például apró gesztusokból és pillanatokból képes felépíteni egy nagyon is emlékezetes figurát), ami elsősorban Gigor színészvezetési képességeit dicséri. A rendező egyetlen esetben nyúlt mellé. Talán jó ötletnek tűnt a film kopasz, nagydarab producerével, Pusztai Ferenccel eljátszatni egy kopasz, nagydarab verőembert, mivel a fizikai adottságai kétségtelenül megvannak hozzá, csakhogy Pusztai nem színész, és egyszerűen képtelen leplezni a szeméből áradó intelligenciát és érzékenységet, ami hitelteleníti a karakterét, de még ez sem igazán zavaró.

Jelenet a Kút című filmből (Fotó: Vertigo Média)

Sok emlékezetes alakítást láthatunk a filmben, de van valaki, akit érdemes külön is kiemelni.

A Kút bénáját, Zolit alakító Tzafetás Roland olyan elképesztően meggyőző a mozgássérült, dörzsölt, de azért jólelkű srác szerepében, hogy akárhányszor megszólal, szinte csak rá lehet figyelni, és oltári lazasággal lopja el a reflektorfényt a többiek elől. Ha lesz figura a Kútból, akit még évek múlva is emlegetni fogunk, garantáltan ő lesz az.

Nyers báj és Neoton Família

A Kút leginkább olyan, mintha valaki bizarr módon összekeverte volna Quentin Tarantino Aljas nyolcasát az idén 15 éves Üvegtigrissel. A film feszültsége arra épít, hogy a szereplők csak várakoznak, és senki sem tudja, meddig kell még azon a nyomorult benzinkúton rostokolniuk, közben a karakterek nagy része meg olyan, mintha Gigor Rudolf Péterékből merített volna ihletet. A játékidő első fele jobbára eseménytelenül telik – a túlzottan lassú indulás akár a film hibájaként is felróható –, és itt még van idő a karakterek felvázolására, a konfliktusok kiélezésére és a lehetséges szerelmi szálak sejtetésére, ám ahogy közeledünk a vége felé, a történet átmegy véresen abszurd leszámolásba, amit a gyengébb gyomrú nézők nem biztos, hogy olyan könnyen tolerálnak majd. Gigor egészen kiválóan tud tempót és stílust váltani.

Nála még a lírai jelenetek mögött is ott lapul az erőszak, ami bármikor kitörhet, és ki is tör. Mindig váratlanul, és olyan módon, ahogy nem számítasz rá.

Irma Milovic, Pokorny Lia, Trokán Nóra a film egyik jelenetében (Fotó: Vertigo Média)

Ez ad valami nyers bájt a filmnek, ami miatt szívesen nézném újra. A Kútban sok apró finomság rejtőzik, sok ügyes és okos megoldás látható a vásznon, a Neoton Família Holnap hajnalig feldolgozása pedig egyenesen telitalálat kategória, és minden idők egyik legemlékezetesebb magyar filmes szexjelenetét festi alá nagyszerűen.

A Kút allegóriája

A vicces az egészben, hogy a Kút története allegóriaként is tökéletesen helyt áll. Ebben a felfogásban az állandóan külföldre járó prostituáltak jelentik azokat a magyarokat, akik az elmúlt években nyugatra mentek dolgozni. Bár szar a melójuk, őket legalább megfizetik, és úgy-ahogy boldog életet élnek, és amikor hazajönnek, akkor csodálkozva néznek az itt maradt szerencsétlenekre, akik teljesen értelmetlen marhaságok miatt csépelik egymást ahelyett, hogy a lényeggel foglalkoznának. Persze lehet, hogy mindezt csak én magyarázom bele, de számomra ez a gondolat is fontos volt ahhoz, hogy ennyire szeressem a Kutat.