Szabadidő

15 évig elválaszthatatlan barátok voltak – most a trióból duó lett

A három barátot másfél évtizede egy drogdílertől mentették. A tigris, a medve és az oroszlán azóta minden percét együtt töltötte.

A világon csak alig néhány olyan különleges “állatbarátságról” hallani, mint ami Balu, a fekete medve, Sír-Kán, a bengáli tigris, és Leo, az oroszlán között szövődött. Igaz, ami igaz, a három ragadozó korántsem önszántából döntött a barátkozás mellett: a szükség és a közös kínok hozták őket közel egymáshoz.

15 évig elválaszthatatlan barátok voltak – most a trióból duó lett

A három ragadozó kölyökként ugyanannál a drogdílernél raboskodott, aki – mint kiderült – nemcsak a megfelelő körülményeket nem tudta biztosítani egzotikus kedvenceinek, de ráadásul még kínozta is őket. A trió lelkes állatvédőknek köszönhetően szabadult, innen kerültek a Noah’s Ark elnevezésű állatmenhelyre, ahol azóta minden pillanatukat közösen töltötték.

Egészen eddig. Augusztus 16-án ugyanis a Noah’s Ark Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Leo, az oroszlán örökre elaludt. A ragadozó állapota néhány héttel korábban kezdett romlani, majd az alapos orvosi vizsgálat kiderítette, hogy Leo máján több rosszindulatú tumor van. Az orvosoknak nem maradt más választása, mint hogy megszabadítsák az oroszlánt a szenvedéseitől, és elaltassák őt.

15 évig elválaszthatatlan barátok voltak – most a trióból duó lett

A posztból kiderül, hogy két jó barátja, Balu és Sír-Kán egyelőre jól viseli Leo hiányát, ám a gondozók elővigyázatosságból minden lépésüket figyelik, és ha a gyász jeleit látják rajtuk, igyekeznek megtenni a szükséges lépéseket.

Olvass még több állati barátságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top