Szabadidő

Az öt gyerekemnek ötféle apára van szüksége

Ki más mondhatná el hitelesebben, mit gondol az apaságról, mint egy ötgyerekes apuka. Josh Guerrieri, a Wellthy Farm családi magazin alapítója írta le, szerinte milyen apatípusokat kell egybegyúrnia, hogy a gyerekeinek jó apja legyen. Átadható használati útmutató apáknak.

Épp lapítok a kanapén, amíg a feleségem csatázik a négyéves gyerekünkkel. Csodálatos asszony, de a vitázás mindig a gyenge pontja, úgyhogy csak nevetek, amikor segélykérőn meresztgetni kezdi a szemét rám. Nem mintha apaként helyettesíteni tudnám bármiben, általában hozzá mennek minden apró-cseprő gondjukkal a gyerekeink. Ha ölelés kell nekik, ha ki kell törölni a feneküket, ha éhesek és persze ha lehorzsolják a térdüket, rögtön elkiáltják magukat, hogy “anyaaaaaaa!”

De azért a gyerekeimnek rám is szükségük van, csak kicsit máshogy.

Másfajta szükségleteikhez használnak engem, mint az anyukájukat, ettől vagyunk egyenrangú szülők. És határozottan nem csupán bébiszitter vagyok. Amit anya túlaggódik, abban én laza vagyok, amitől engem tör ki a frász, abban meg ő az engedékeny. Így vagyunk egyensúlyban. Persze ez az egész nem igazán rólunk vagy rólam szól, hogy nekem mennyire szórakoztató játszani a gyerekeimmel és nevelni őket. Ez arról szól, hogy a gyerekeknek szükségük van rám, az apjukra. Arra jöttem rá apaságom 9 éve alatt, hogy ötféle apát kell egybegyúrnom, hogy az öt gyerekemnek a lehető legjobb apja lehessek.

Edző apa

A legjobb edzők önbizalmat öntenek a gyerekekbe. A gyengeségeket erővé kovácsolják és fejlődési lehetőséget látnak ott, ahol mások hibákat. A gyerekeimnek ugyanezt a segítséget akarom megadni, hogy ki tudják hozni magukból a legtöbbet. Ezt szem előtt tartva díjazom minden erőfeszítésüket, amikor látom, hogy a saját korlátaikat és félelmeiket átlépve tesznek valamit, mindegy, hogy épp meccsről vagy házi feladatról van szó.

Az edzői szeretetbe pedig beletartozik a szigor is. Amikor arra van szükség, akkor közlöm velük az elvárásokat és a helyes viselkedés szabályait, ellentmondást nem tűrő stílusban. Ahogy egy jó edző, úgy segítem őket a felnőtté válás útján. Imádom, hogy nagyban gondolkodnak, hogy mindent akarnak, és jobbá szeretnék tenni a világot.

Az egygyerekes apa

A gyerekeinknek az a legértékesebb idő, amit kettesben tölthetnek el velünk, annyira vágynak a figyelemre. És 5 darab 9 év alatti gyermekkel az egyszemélyes figyelem hatalmas jutalmat jelent. Ezt úgy tudom megoldani, hogy mindennap eltöltök kettesben 15 percet valamelyik gyermekemmel. Néha csak sétálunk és beszélgetünk, máskor focizunk a kertben. Mindegy, mit csinálunk, csak az számít, hogy tudják, ilyenkor teljesen az övék vagyok, velük akarok lenni, kíváncsi vagyok a kis életükre, és a világon az a legfontosabb számomra, hogy az ő apukájuk lehetek. Ezekben a kettesben eltöltött pillanatokban meghallgatom őket, és egy kicsit jobban belelátok a lelkükbe, ami nagy kincs egy ilyen nagy családban.

Anyát szerető apa

Talán most még észre sem veszik, milyen nagy szükségük van rá, hogy azt lássák, hogy az apjuk odaadóan szereti az anyjukat. A gyerekeink úgy nőnek fel, hogy az orruk előtt táncolunk, megöleljük egymást, és nagyokat nevetünk. Látják, hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat, menedzseljük a családot, tisztelettel vitázunk, és beismerjük a hibáinkat (legalábbis az apjuk mindig beismeri a hibáit.)

Azt is tisztáztam már velük, hogy az anyukájuk már azelőtt a feleségem volt, mielőtt ők megszülettek, és bármi áron megvédem őt. Úgyhogy amikor szemtelenkednek vele, akkor mindig rájuk szólok, hogy az én feleségemmel senki sem beszélhet ilyen hangon. Remélem a példánkkal többet tanítunk a gyerekeinknek a csapatmunkáról és házasságról, mint bármelyik tündérmese.

A vicces apa

Egyértelműen ez a fajta apa a gyerekeim kedvence. Bevallom, én is szeretem ezt a szerepet, mert átkozottul profi vagyok benne, csak nehéz időt szakítani rá a családi élet szervezése, munka és kötelezettségek között. Este azért mindig előveszem, amikor mesét olvasok, és utánzom a karakterek hangját. Legtöbbször ez a hang Christopher Walken és egy madár keresztezésére emlékeztet francia akcentussal.

Mindegyik utánzásom borzasztó, de a gyerekek díjazzák, és gurulnak a nevetéstől ilyenkor. Emellett pedig minden napra jut legalább egy birkózás is, amit mindegyik gyerekem imád, és visong közben. A gyerekeimnek abszolút szükségük van a vicces apára, segít nekik abban, hogy az élet ijesztő, kényelmetlen, nehéz oldalát is jól tudják kezelni.

Az oldalkocsis apa

Az is kell ahhoz, hogy magabiztos felnőttekké váljanak a gyerekek, hogy elengedjük néha a kezüket. Az oldalkocsis apa engedi a gyerekének, hogy vezesse a motort, míg ő csak ül mellette és figyel. Segít elkerülni neki a halálos baleseteket, ha kérdezik, tanácsot ad, néha megeteti a gyereket és rendületlenül drukkol neki.

Ezért hagyom, hogy a gyerekeim hibázzanak. Hagyom, hogy rosszul rakják be a tányérokat a mosogatógépbe. Hagyom, hogy leessenek a mászókáról. Hagyom, hogy beadják a házi feladatot hibásan. Persze, nehéz végignézni, ahogy sokszor a saját lábukban buknak orra, de csak így tanulják meg, hogyan essenek mindig talpra. Nem azt jelenti ez, hogy nem érdekel, mi van velük, mert ott vagyok, amikor megütötték magukat és meg kell vigasztalni őket. Ott vagyok, amikor minden tányér koszos marad, és elmagyarázom, hogy kellene legközelebb mosogatni. Ott vagyok, amikor rossz jegyet kapnak az elrontott házi miatt és megbeszélem velük, hogyan lehetne a következő jegyük jobb.

Az én fejemben ez az öt apatípus akkor a leghatékonyabb, amikor együtt tudnak működni. Mind beülnek az oldalkocsiba a gyerek mellé egyszerre. Nem egyszerű feladat, de a gyerekeimért megéri a fáradozás.

Olvass többet az apaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top