Szabadidő

Csúcsot döntött a látogatók száma az idei Sziget Fesztiválon

Gerendai Károly főszervező szerint csúcsot hozott az idei Sziget, csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át a fesztiválon. A szerdára megszületett végleges szám is, összesen 496 ezer fő vett részt a programsorozaton.

“Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg, és nagy volt az ingadozás a napok között, addig mostanra nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a Gerendai közleményében.

Idén közel kétszáz országából érkeztek Magyarország első számú turisztikai attrakciójára, Nigériától Vietnamig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig.

EndShow a Sziget utolsó napján (Fotó: Sziget Fesztivál Official/Facebook)
EndShow a Sziget utolsó napján (Fotó: Sziget Fesztivál Official/Facebook)

A zenei koncertek mellett nagy érdeklődés kísérte az egyéb programokat is. Volt futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, utcán vonuló dobosok, Vándor Vurstli, a cirkusz sátorban az “akrobatikát és a fürdőkádat” kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a közönség.

A látványvilág részeként szemétből és lomból épült űrkomp, polipkarokat formázó Octopuff, a csillagképeket idéző Csillagos égbolt vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhász. A több tucatnyi installáció között volt árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy esernyőkből épült Szerelem Pavilon. Az 1956-os emlékév keretében 100 méter hosszú, 450 négyzetméteres felületen kaptak helyet a forradalom mártírjai. Némely installációt a közönség tett teljessé, például a Before I Die falat.

Az utolsó napot idén is látványos EndShow zárta, a holland dj, Hardwell vezetésével, ötven lánggéppel, tizenhat konfetti- és szerpentingéppel, lézergépekkel, óriáslángokkal, száz darab színpadi csóvával és a színpadon 350 robotlámpával. A show végén a tűzijátékot 350-400 montázs alakította, a közönségnek húszezer világító rudat osztottak ki.

A tájékoztatás szerint a Sziget Fesztivál hét napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, ennek 35 százalékát a Sziget Recycling program eredményeként hasznos anyagként szállították el. Mintegy tízezer ember vett részt különböző hulladékcsere-akciókban, a teljes körű szelektív gyűjtés keretében száz köbméter üveget is sikerült elkülöníteni. A környezetbarát, lebomló tányérokból és evőeszközökből több mint 120 ezer darab fogyott a fesztiválon.

Az új, szigorított beléptetési rendszer visszatartó erejének következtében több mint a felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma – áll a szervezők közleményében.

További cikkek a Sziget 2016-ról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top