Szabadidő

Augusztus 20: mindent a budapesti tűzijátékról

Tudj meg mindent az augusztus 20-ai tűzijátékról. Mit is ünneplünk, mióta van tűzijáték, és honnan érdemes nézni idén? Itt van minden válasz egy helyen!

Mit is ünneplünk augusztus 20-án?

Először is tekintsük át, mit is ünneplünk pontosan augusztus 20-án. 1083. augusztus 20-án I. László király VII. Gergely pápa engedélyével, az államalapító István király zárt ereklyéit nyughelyén, a székesfehérvári bazilikában oltárra emelte, ami István király szentté avatását jelentette. Így augusztus 20-a Szent István király és egyben az államalapítás ünnepe.

Megnézem
Összes kép (1)

 A tűzijáték és a történelem

A tűzijáték a Horthy-rendszerben került be az augusztus 20-ai hagyományok közé. 1927-ben lőtték először, a Gellérthegyről. Az ötvenes évek elején, politikai okokból a programok megrövidültek, a tűzijáték is elmaradt, csak tábortűz volt helyette a Gellérthegyen. ezután a tűzijáték csak a Kádár-korszakban éledt újjá a hatvanas évek közepén. Ekkortól vált egyébként egyre jelentősebbé a vízi és légi parádé is, Debrecenben pedig megszületett a virágkarnevál. 

Tűzijáték 2016. augusztus 20-án

A budapesti tűzijátékot augusztus 20-án nemcsak a Gellért-hegyről és a Lánchídról lövik, hanem az Erzsébet híd északi járdájáról is indulnak majd a látványos rakéták.Este 9 órától több mint 20 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel a szakemberek. Mindez pedig 140 millió forintba kerül. A terrorveszély miatt az eseményt fokozottan biztosítják majd, védőkordont alakítanak fel, ami azonnal megnyílik, ha esetleg gyorsan el kellene hagyni a helyszíneket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top