nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
“Nem kell jobban tartani a pszichopatáktól az autópályákon, mint Budapesten” – Viki stoppal utazta körbe Európát

“Nem kell jobban tartani a pszichopatáktól az autópályákon, mint Budapesten” – Viki stoppal utazta körbe Európát

Viki stoppal körbeutazta fél Európát, majd évekkel később Izlandon barangolt közel két hónapig, egyedül. Megkértük, hogy mesélje el, mi történt közben a lelkében, hogyan változott az értékrendje, az élete, hogyan változtak a céljai, és hogyan hatott mindez a személyiségére.
Avatar
B.Sz.
f Ajánlom

Nem származom gazdag családból. Ami azt illeti, még nyaralni sem jártunk. Mivel a Balatonnál laktam, nem is volt rá szükség. Akkoriban mindenki azt gondolta, hogy a nyaralás a gazdagok kiváltsága, az “utazgatás” mint olyan nem létezett a fogalomrepertoárunkban. Ha létezett volna, az is csak a tehetősek értelmetlen hóbortja lett volna. Ezzel az örökölt hozzáállással szakítottam 24 évesen, amikor felkaptam egy hátizsákot, és körbestoppoltam fél Európát. Nagyjából kétszáz euróból. Azóta tudom, hogy az elérhetetlennek tűnő álmok megvalósításához nem kell más, csak bátorság, őszinte eltökéltség és a hit, hogy képes vagyok rá.

Önismereti barangolások 1. rész: kalandozás stoppal

Önismereti utazásom első mérföldköve tehát egy hat évvel ezelőtti, vakmerő kalandhoz kapcsolódik. Igen, nő létemre stoppal mentem, tény, hogy nem egyedül. Egy barátnőmmel utaztunk. Egy szál hátizsák volt nálunk és egy hatalmas térkép.  A kalandvágy és a kíváncsiság hajtott. Nem volt konkrét kérdésem önmagamhoz, csak a szorongásaimat és félelmeimet szerettem volna végleg hátrahagyni. Kíváncsi voltam, hogy képes vagyok-e rá, vagy feladom a harmadik napon. Hogy hova kerülök, kikkel találkozom, és hogyan befolyásolják majd ezek a találkozások az életemet.

Magára a stoppolásra tudatosan készültünk. Tapasztalt stoposokkal beszélgettünk, és egy sor honlapot kiolvastunk a témában. Tisztában voltunk az előttünk álló út veszélyeivel, és igyekeztünk minimalizálni azokat. Volt egy megbeszélt forgatókönyvünk baj esetére: ha például első ránézésre nem volt szimpatikus, akihez beültünk, a rendszámot elküldtük sms-ben egy barátunknak, aki otthonról “kísérte” az utunkat. Voltak nálunk önvédelmi eszközök is. Ettől függetlenül kerülhettünk volna kiszolgáltatott helyzetbe, szerencsére nem történt baj. Nem kell jobban tartani a pszichopatáktól az autópályákon, mint például Budapest utcáin. Az emberek alapvetően jók, és ennek a megélése nap mint nap rendkívül felszabadító érzés.

Fotós: Zohó Norbert

Úgy tűnhet utólag, hogy megkésett kamaszkori lázadás volt az egész. Csakhogy én nem a szülői kontroll ellen lázadtam, hiszen már 14 évesen elkerültem otthonról a kollégiumba, ahol korán önállóvá váltam.  Valójában az örökölt értékrendet készültem felülírni saját szabályokkal. Szerettem volna nyitottabb, pozitívabb, rugalmasabb, tudatosabb emberré válni, megerősíteni az önbizalmamat, teret adni a kíváncsiságomnak, látni a világot és tanulni tőle. Le akartam bontani a korlátaimat: azt a hitet, hogy nem vagyok képes rá, és azt, hogy az utazás csak gazdagok kiváltsága. És hogy az én legfőbb dolgom az, hogy tanuljak, dolgozzak, családot alapítsak, majd szolgáljam a családom…

Már az előkészületek során is rengeteg hozzám hasonlóan nyitottságra vágyó, pozitív emberrel találkoztam. Mint egy szivacs, úgy szívtam magamba az új tudást. Útközben rájöttem, hogy az élmények befogadásának minőségét én magam befolyásolom: tőlem függ, hogy miként élek meg egy helyzetet. Szorongok, és mindenben a rosszat látom, vagy a nehéz helyzetekben is pozitív és megoldás-orientált maradok. Rájöttem, hogy a boldogságom és a sikerem kizárólag rajtam múlik, és azt éreztem, hogy bármire képes vagyok.

Ráadásul egy sor új oldalamat megismertem. Korábban egy visszahúzódó, szorongásokkal teli lány voltam, meglehetősen negatív énképpel. Az utazások ráébresztettek, akkor érzem jól magam, amikor szabadon engedhetem az energiáimat, és gyakran azért szorongok, mert ezt nem tudom megélni. Kiderült az is, hogy alapvető személyiségvonásaim közé tartozik a rugalmasság, a spontaneitás és a lelkesedés. Ezek a felismerések később a munkahelyi érvényesülésemre is nagy hatással voltak. Tisztába kerültem azzal, hogy a monotóniatűrés nem az erősségem. A mai munkahelyemen rövidebb lefutású projektekkel foglalkozom, és amikor csak lehetőség adódik, témát váltok, így motiváltabb tudok maradni hosszabb távon. 

Önismereti barangolások 2. rész: Izland és az egyedüllét

A következő években folytattam a stoppolgatást, de a leginkább meghatározó kalandom egy öt évvel későbbi izlandi utazás volt. Erre már úgy indultam, hogy kifejezetten magammal szeretnék foglalkozni, ezért a párommal úgy alakítottuk az utazásunkat, hogy mindketten töltsünk némi időt egyedül. Kihasználtam a munkahelyemen a két projekt közötti átmeneti időszakot, és kivettem két hónap fizetés nélküli szabadságot. Hetekig egyedül stoppoltam és túráztam a szigeten, sátorban aludtam, és igyekeztem kerülni az embereket. Amikor nagyon elfáradtam, beálltam egy tehénfarmra önkénteskedni. Ez az élmény már egy mélyebb önismereti utazás volt. Arra a nagyon egyszerű kérdésre kerestem a választ így harminc évesen, hogy mihez kezdjek az életemmel. Világgá menjek, és utazzak életvitelszerűen? Vagy itt az ideje a családalapításnak?.

Izlandon nem egyszerű az utazó élete. Rengeteget esett az eső, hideg volt, a csomagomat sem volt egyszerű cipelnem. Kerülni szerettem volna az embereket, így gyakran arról szóltak a napjaim, hogy a turisták elől menekültem. Bár voltak gyönyörű, napsütéses napok és elképesztően fantasztikus helyeken jártam, egyáltalán nem volt pihentető, meditatív élmény. Alig bírtam egy-egy percre kimozdulni az itt-és-most gondjaiból. És talán ez volt az, ami leginkább helyre tette a gondolataimat.

Fotós:
Fotós: Zohó Norbert

Rájöttem, hogy az életemet folyamatos álmodozásban töltöm. Ide akarok utazni, oda akarok menni, régi élményekről írogatok a blogon, és illúziókat kergetek arról, hogy milyen lenne itt vagy ott. Az izlandi utamra hónapokon át készültem lélekben, és most ITT vagyok, jelen vagyok, rá kell ébrednem, hogy ezt a jelenlétet, a pillanat intenzív megélését valójában bárhol megvalósíthatom. Az izlandi zarándoklatom fizikailag és lelkileg egyaránt megterhelő volt, mégis egy fantasztikusan pozitív élmény lett, hiszen az álmomat valósítottam meg, közben pedig választ kaptam a kérdéseimre.

Rájöttem, hogy nem tudnék életvitelszerűen utazgatni. Hogy nem kell világgá mennem ahhoz, hogy boldog legyek. Hogy a helyes úton járok, megvalósítom az álmaimat, de észben kell tartanom azt, hogy az életem minősége csak annyiban függ a körülményeimtől, hogy azokra miképpen reagálok. Ez az utazás a párkapcsolatom próbatétele is volt, hiszen nem volt könnyű előhozakodni azzal az igényemmel, hogy egyedül szeretnék maradni egy időre. A kompromisszum megtalálásával töltött hónapok alatt nagy kockázatokat vállaltunk. Kommunikálnunk kellett az igényeinket, összehangolni a vágyainkat úgy, hogy közben egyikünk se sérüljön. Egy ilyen folyamat nehéz, de rendkívül hasznos, és én Izlandról úgy tértem haza, hogy tudtam, nekünk sikerült megtalálnunk a közös utat…

Fotós:
Fotós: Zohó Norbert

Én tehát rengeteget köszönhetek annak, hogy bevállaltam ezeket a kalandokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy utazás szükségszerűen, mindenki számára hasonló élményeket hoz. Ugyanakkor szerintem, ha az ember elkezd befelé figyelni, és őszintén teret enged az önismereti fejlődésnek, az utazás kifejezetten katalizálja a folyamatot. Meddig tart a komfortzónám? Milyen helyzetekben nem tudom magam jól érezni? Miért nem tudom jól érezni magam? Melyek az eszközeim arra, hogy kilépjek vagy befolyásoljam a körülményeket? Mely reakcióim spontának, és melyek tanult, szerepekből adódó, a társadalom által elvárt reakciók? Nagyon nehéz kilépni a korlátaink közül. Pedig minél közelebb kerülünk az őszinte, spontán önmagunkhoz, annál természetesebben és pozitívabban tudjuk megélni az életünket az ITT és MOST-ban. 

Komjáti Viki a www.wanderlust.hu utazó blog szerzője. A weboldalt párjával együtt hozták létre, másfél évvel ezelőtt. Norbi az oldal készítője és fotósa, Viki pedig az író. A blog nemcsak a konkrét utazásaikról szól, hanem inkább azokról az időtlen érzésekről és önismereti tapasztalatokról, melyeket az utazások hatására megélnek. Ezek többnyire “célpontfüggetlen” élmények, melyekben bárkinek része lehet.

További cikkek utazásokról:

 

Megosztás Facebookon