“Őrületes” dallamok a romantikától a tébolyig – 160 éve halt meg Robert Schumann

Már gyermekkorában elrendeltetett a sorsa

Zwickauban, 1810-ben született a romantika korának egyik legnépszerűbb és legkiemelkedőbb zeneszerzője, zenekritikusa Robert Schumann személyében, akinek karrierjét számos tragédia árnyékolta be. A zene és a szerelem köré fonódott egész élete, de amilyen szépnek tűnik ez első hallásra, olyan borzalmas véget ért a története. Már kisgyermekként óriási tudásra és műveltségre tett szert, hiszen édesapja könyvkiadó volt, így a gyermekkora a könyvek bűvöletében telt. Fiatalon az irodalom szerelmese lett, felolvasásokat tartott a környezetének, és saját verseket, színdarabokat írt.

Mivel a zene iránt is igencsak érdeklődött, ezért zongoraórákra íratták be, ahol zenei tehetsége gyorsan megmutatkozott, de egy családi tragédia egy időre más vizekre hajtotta. 16 éves volt ugyanis, amikor apja meghalt, édesanyja pedig biztosabbnak látta, ha fiát nem a művészetek felé tereli, hanem ügyvédet farag belőle. Így lett Robertből joghallgató, de az iskolapad helyett akkor is inkább a koncerteket látogatta bőszen.

Örök depresszióba süllyedt, mert nem zongorázhatott többé

Schumann lipcsei tanulmányai alatt későbbi feleségének apjától vett zongoraleckéket. Mivel Paganini óriási hatást tett rá, őt választotta példaképének, és ugyanolyan virtuozitást próbált kihozni a zongorából, mint az imádott hegedűművész a saját hangszeréből. Éjjel-nappal gyakorolt, legalábbis amíg tudott. A rengeteg zongorázás ugyanis tönkretette az ujjait, olyannyira, hogy jobb kezének középső ujja meg is bénult. Ebben állítólag szerepe volt egy általa használt ujjnyújtó szerkezetnek is, amellyel azt akarta elérni, hogy minél több hangot érjen át a zongorán. A kísérlet azonban balul sült el, és többé egyáltalán nem tudott zongorázni. Egyesek szerint más ok vezetett ujjbénulásához: higanymérgezésnek tulajdonították. Schumann ugyanis szifiliszt kapott fiatalkori kalandjainak következtében, amelyet akkoriban higannyal kezeltek.

Tény, hogy a tragédia okát nem tudni biztosan, azt viszont igen, hogy kénytelen volt felállni a zongora mellől. Ekkor kezdett el komolyabban komponálni, és zenekritikusként tevékenykedni. Virtuóz zongoraművek, kamara- és versenyművek, szimfóniák, oratóriumok, dalok fűződnek elsősorban a nevéhez. “Engem a kor minden gondolata megihlet, csak nekem mindezt zenében kell kifejeznem” – mondta a zeneszerző. Meg is tette ezt, de zongoristapályájának derékba törését soha nem tudta feldolgozni, attól kezdve szinte állandó depresszió kísérte az életét.

Éveken át harcolt az igaz szerelemért

Schubertnek nemcsak a karrierjében kellett nehézségekkel szembenéznie, hanem a magánéletében is, amely akkortájt elég zűrösen alakult. Beleszeretett ugyanis zongoratanárának lányába, Clara Wieckbe, de a lány apja hallani sem akart házasságról, mert nem tartotta elég jó partinak a fiatal művészt sikeres zongorista lánya számára. Schumann mindent megtett, hogy elismerje őt leendő apósa, évekig állt a bál köztük, mire 1840-ben végül mégis csak feleségül vette élete szerelmét, atyai jóváhagyás nélkül. A lány apja válaszul kitagadta Clarát, bírósági úton érvényesíttette, hogy a lány nem tarthat igényt semmilyen örökségre. Csak évek múltán enyhült meg a bosszús apa, és vonta vissza mindezt.

Robert megtalálta feleségében azt a nőt, aki az élete minden területén tökéletesen mellette állt. Clara a karrierje mellett a közös munkáikra is koncentrálni tudott, emellett feleség, nyolc gyermekük anyja és háziasszony is volt egy személyben, ráadásul rengeteget tett azért, hogy férje művészetét elismerjék. A Robert által írt Asszonyszerelem, asszonysors című dalciklus nem véletlenül született meg.

Feleségével együtt hódította meg a világot

Clara a kor egyik legismertebb zongoraművésze volt, ő maga is édesapjától tanult meg zongorázni. Később Roberttel több koncertkörutat is tettek. Úgy tűnt, hogy jó páros alkottak ők ketten. Clara volt ugyanis az egyetlen, aki úgy tudta előadni férje műveit, ahogyan azt a férfi elképzelte. Clara komponált is, leginkább virtuóz kamaradarabokat és zongoraversenyeket. Ezek a művei olyannyira nagy tetszést váltottak ki, hogy még Liszt Ferenc is elismerően nyilatkozott róluk. Ennek ellenére férje hírneve mellett a sajátja igencsak a háttérbe szorult, még úgy is, hogy állítólag több művet is ő írt, amelyet tévesen Robertnek tulajdonítottak. Egyesek úgy vélik, hogy felesége sokkal tehetségesebb zeneszerző volt nála, de nőként akkoriban nem sikerült komponistaként is érvényesülnie.

A munkában sikerek, a magánéletben elmebaj várta

Clarának a sikerei mellett egy súlyos helyzettel is szembe kellett néznie, mégpedig férje komoly betegségével. Robertet eleinte csak búskomorság gyötörte, állandó fejfájással küszködött, és éles hangulatváltozásai voltak, ezért Drezdába költöztek, abban bízva, hogy az új környezet hatására jobban lesz. Ez volt a zeneszerző életének legtermékenyebb időszaka, rengeteg mű került ki a keze alól ekkor, ráadásul városi karmesternek nevezték ki Düsseldorfban. Munkáját és személyét óriási elismerés övezte, egészségügyi állapota azonban ennek ellenére is egyre rosszabbra fordult. Olyannyira, hogy egy idő után már hallucinációk is gyötörték, és előfordult, hogy már zenét sem tudott hallgatni. Saját bevallása szerint azért, mert úgy érezte a hangok hatására, mintha késsel hasogatnák a fejét.

Schumann kedélybetegsége jól tükröződik munkásságában is. Voltak kifejezetten jó időszakai, amikor rengeteget alkotott, és műveiben visszaköszön a pozitív hangulat, az optimista hit. Ekkor született például a Pillangók, a Gyermekjelenetek, vagy az Álmodozás című műve. Voltak azonban olyan periódusai is, amikor a lehangoltságtól egyáltalán nem tudott komponálni.

Tébolyba juttatták a démonjai

Schumann valódi romantikus alkat volt, zenéjét ez az érzelmi világ hatotta át. Teljesen belemerült az érzelmeibe a magánéletében és a műveiben is, sokszor nem is talált kiutat belőlük, hanem annyira elhatalmasodtak rajta, hogy végül a tébolyig jutott. 1854-ben öngyilkossági kísérletet hajtott végre, a Rajnába ugrott, de kimentették. Ekkor került elmegyógyintézetbe, ahová saját kérésére vitték, de ki már nem jött onnan. Átesett egy stroke-on, és két év múlva, 1856. július 29-én, 46 évesen ott halt meg, de nem az elmebaj miatt. A boncolás szerint az évek óta hurcolt szifilisz volt halálának kiváltó oka, ugyanis a betegség paralízist okozott.

Schumann családjában egyébként egyáltalán nem voltak egyediek az elme- és lelki problémák, ugyanis mindkét szülője mániás depresszióban szenvedett. Az öngyilkosság sem volt ritka náluk, többen is megkíséreltek a felmenői közül saját kezük által meghalni, két rokonának sikerült is. A zeneszerzőtől a gyermekei is örökölték ezt a hajlamot, Schumann egyik fia szintén elmegyógyintézetbe került, sőt élete nagy részét, harminc évet töltött ott. Clara negyven évvel élte túl férjét, akinek haláláig ápolta emlékét és munkásságát.

Olvass még híres zeneszerzőkről az NLCafén:

•  Zeneszerzőnők, akiket nem érdekelt, hogy a konyhában lenne a helyük
• Betegesen rettegett a szerelemtől Brahms
• Ők voltak a táncdalfesztiválok slágergyárosai