Szabadidő

93 évesen ment nyugdíjba Dél-Dakota legidősebb ápolónője

Alice Graber hét évtizeden keresztül segített a rászoruló betegeknek.

Dél-Dakota legidősebb ápolónője, Alice  Graber a múlt hónapban döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul – 72 év ápolónői munka után, 93 évesen.

Grabernek nem volt egyszerű a gyerekkora, szülei korán meghaltak, és neki kellett gondját viselnie kisebb testvéreinek, de azt mondja, mindig lételeme volt, hogy másoknak segíthessen.

93 évesen ment nyugdíjba Dél-Dakota legidősebb ápolónője

Az asszony még 1944-ben végzett az ápolónői iskolában, szóval már a második világháborúban is gyógyította a betegeket. Rengeteg szülésnél is segédkezett: van olyan ma 52 éves férfi, akit még ő segített világra annak idején! Grabernek egyébként 7 unokája és 5 dédunokája született, akik mind jelen voltak – több száz lelkes rajongóval együtt –, mikor Alice-t elbúcsúztatták munkahelyén.

Today

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top