Szabadidő

Meghalt Arturo, a világ legszomorúbb jegesmedvéje

Nehezen bírta az argentin éghajlatot és pár éve párját is elvesztette Arturo. Pedig kiszabadításáért hatalmas kampány indult.

31 évesen, végelgyengülésben pusztult el Arturo, aki a mendozai állatkertben szomorkodott évek óta. 

A jegesmedve 23 évvel ezelőtt, nyolcéves korában érkezett Argentínába az Egyesült Államokból. A látogatók imádták, ám élete utolsó éveiben a világ legszomorúbb jegesmedvéjeként emlegették a magány, a nyomorúságos életkörülmények és a hőségnek tulajdonított betegeskedések miatt. 

Meghalt Arturo, a világ legszomorúbb jegesmedvéje

Két éve félmillió aláírás gyűlt össze azért, hogy az öreg medvét Kanadába költöztessék a hőség elől. Cher amerikai énekesnő a dél-amerikai ország elnökénél, Cristina Fernández de Kirchnernél emelt szót a szenvedő állat érdekében.
    
Az áttelepítés lehetőségét azonban szakemberek elvetették arra hivatkozva, hogy az élemedett korú állat már nehezen viselne el egy ilyen nagy utazást és környezetváltozást. 
    
Argentína egyetlen jegesmedvéjének a kálváriájára 2013 decemberében figyelt fel a közvélemény, amikor egy hőhullám következtében életveszélybe került, de egy szakértői bizottság azt állapította meg, hogy a korával járó egészségi problémákon túl Arturónak nincs semmi különösebb baja.
    
Három évvel korábban, 2010 karácsonyán meghalt egy másik jegesmedve is, Winner, feltételezések szerint a rossz környezeti feltételek és petárdák robaja miatt.

    
Az idős Arturót nagyon megviselte az is, hogy elvesztette társát, egy Pelusa nevű nőstényt, amellyel több mint 20 évig élt együtt. A jegesmedve nem épült fel depressziójából, amióta elpusztult a párja.
    
A mendozai állatkert egyébként június közepe óta zárva tart, mivel néhány hónap alatt 64 állat pusztult el ott a rossz és egészségtelen életkörülmények miatt. Állatvédő szervezetek követelik, hogy a rossz hírű állatkertet alakítsák át ökoparkká, e lehetőséget a kormány is tanulmányozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top