Szabadidő

Megható dolgot tettek a rendőrök az autójukra fészkelő gerlével

A sirató gerle Amerika több államában is a béke hivatalos szimbóluma, így például Michiganban és Wisconsinban is. A leginkább mégis Ohióban tisztelik. Nézzétek csak!

Nem mindennapi meglepetés érte azokat a parmai rendőröket, akik a minap az egyik, rég nem használt járőrautójukkal szerettek volna tenni egy kört. A kocsit ugyanis már jóval előttük birtokba vette valaki: egy sirató gerle, aki jobb hely híján a kocsi motorháztetője és szélvédője közé fészkelt. 

Megható dolgot tettek a rendőrök az autójukra fészkelő gerlével

A jószívű rendőrök szerencsére nem lakoltatták ki a madarat, sőt! Hogy még nagyobb biztonságban tudják, rendőrségi szalaggal körbevették a kocsit, majd ragasztószalaggal egy esernyőt erősítettek a fészek fölé, hogy így óvják meg az időjárás viszontagságaitól. Az egyik lelkiismeretes tiszt még néhány férget is vásárolt, hogy az éhes tojónak – akit közben Gertynek neveztek el – legyen mit ennie költés közben.

Megható dolgot tettek a rendőrök az autójukra fészkelő gerlével

Számunkra minden egyes élet egyformán fontos: legyen szó egy emberéről, vagy akár egy állatéról” – nyilatkozta a Fox 8 amerikai hírcsatornának Kevin Riley, a parmai rendőrség szóvivője.

Megható dolgot tettek a rendőrök az autójukra fészkelő gerlével

 Olvass még többet a rendőrök jótetteiről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top