Szabadidő

Nem Tinderezhetnek többé a tinik – kitiltják őket a randi-applikációról

Kitiltja a Tinder a 18 éven aluliakat, így ők mostantól elvileg nem használhatják a randi-applikációt. Persze hamis adatok beírásával könnyedén lehet regisztrálni a jövőben is. Az intézkedést állítólag a tinik védelmében hozta az üzemeltető.

A 2012-ben létrehozott randi-applikációt akkoriban úgy készítették el, hogy a 13-17 éves tinik is használhassák a felületet. Az is igaz persze, hogy a Tinderen csak a saját korosztályukkal köthettek ismertséget.

Ezen változtatnak most az üzemeltetők azzal, hogy a 18 éven aluliakat egyszerűen kitiltják a rendszerből. A szolgáltató mindezt kifejezetten a tinédzserkorúak védelmében teszi. Úgy gondolják ugyanis, hogy az irányelveiknek jobban megfelel, ha a randi-applikációt a felnőttkorú felhasználók érhetik el csak.

Hogy ez a Tindert eddig használó tiniket majd mennyire viseli meg, egyelőre nem tudni. Ugyanakkor a leleményességüket nem kell alábecsülni, vélhetően simán beregisztrálják magukat 18 éven felüli felhasználóként. És akkor talán jóval több probléma érheti őket, mint eddig. Bízunk benne, nem így lesz. Mindenesetre javasoljuk a magyar Tinder használatát, amely jóval többet tud az eredetinél.

Nem Tinderezhetnek többé a tinik

(Techcrunch)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top