Szabadidő

Mégis rendesen jár majd a vonat Balatonra a nyáron

Hétköznap ugyan a tavalyinál valamivel kevesebb, hátvégén viszont több vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre.

Bár a hét elején még úgy lehetett tudni, hogy a MÁV a nyári hónapokban hétvégenként a tavalyi húsz helyett csak tizenöt, míg hétköznap ennél is kevesebb vonatot indít majd Budapestről a Balaton északi partjára, mára erről letettek.

A HVG úgy értesült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezésére értekezletet hívott össze a MÁV az ügyben. A minisztérium a tavalyi menetrendhez ragaszkodott, de a Közlekedéstudományi Intézet és a Balaton-fejlesztési Tanács is felszólalt a járatritkítás ellen.

A vasúttársaság végül úgy döntött, hogy hétköznaponként a tavalyi 17 helyett 13 vonat jár majd Budapestről Balatonfüredre, hétvégenként viszont a tavalyi 20 helyett 21 szerelvény.

Kellemetlenség viszont így is adódhat, lesz ugyanis három olyan Balatonfüredről induló járat, melyről Székesfehérváron át kell szállniuk a Budapestre utazóknak, és a csatlakozásra mindössze 10 perc áll majd rendelkezésre. Ha a Balatonról induló vonat ennél többet késik, az azon utazók nem fogják elérni a csatlakozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top