Szabadidő

Isaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Az állami hitelekből támogatott, andyvajnásított TV2 tíz új csatornát tervez indítani a közeljövőben. Ezért úgy döntöttünk, adunk még egy pár ötletet, hátha kevés lesz.

A TV2 kábelportfóliójáért felelős igazgatója, Fischer Gábor tegnap a Siófokon zajló Média Hungary 2016 konferencián jelentette be az örvendetes hírt. Hát tapsoljunk legott, mert úgy hiányzik még tíz csatorna Magyarországra, mint még egy stadion.

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Aki végigkapcsolgatta már a kábelen, műholdon, vagy akárhogyan elérhető csatornák kínálatát, pontosan tudja, hogy mennyi teljességgel hasznavehetetlen – és tök ugyanolyan – adó sugározza az egy kaptafára készülő műsorokat nap mint nap. A teljesség igénye nélkül, ugye ott vannak a hírcsatornák, ahol öltönyös férfiak és full HD-re sminkelt asszonyok mondják ugyanazokat a híreket, természetesen az adott politikai oldalnak megfelelő hangsúlyokkal. Ezeket esetenként érfalrepesztően érdekes, úgynevezett beszélgetős műsorok szokták megszakítani, ahol a nyolcvanas évek stúdióbelsőit idéző környezetben levitézlett megmondóemberek, másod-harmadvonalbeli politikusok és szomorú újságírók magyarázzák a korábban elhangzott híreket, természetesen az adott politikai oldalnak megfelelő hangsúlyokkal. Kapcsolhatunk tovább.

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Jönnek a családinak titulált csatornák, ahol jellemzően hat-nyolc évvel ezelőtti sorozatok pörögnek, rémisztő magyar szinkronnal – pedig a digitális világban egy gombnyomás lenne, hogy az eredeti nyelven nézhessük a dolgokat, de a legtöbb szolgáltató a meglévő funkció ellenére nem teszi ezt lehetővé. Jogos, hát minek is tanuljon nyelvet a magyar, amikor eleve kikapcsolódni ült le a tévé elé, nehogy már olvasni kelljen közben.

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Aztán ott vannak az okostévék, mármint a csatornák, ahol aranyat mosnak, lakatlan szigetre mennek és hasonló érdekes(nek tűnő) dolgokat csinálnak. Legalábbis ez a látszat, mert valójában az ilyen adókon a legtöbb műsor arról szól, hogy szakállas férfiak ordibálnak, mert valami nem készült el időben.

Folytathatjuk a sportcsatornákkal, amikben az a jó, hogy tetszőlegesen választott időpontban nyolc csatornából hat teljesen érdektelen focimeccseket sugároz, a maradék kettőn pedig fojtott hangon snookerközvetítéseket izgulhat (!) végig a nagyérdemű. Óriási.

Jönnek a gasztrocsatornák, ezeknek még valamennyi értelme lenne, persze a legtöbb sütni-főzni szerető néző valószínűleg falnak megy, amikor olyan egzotikus hozzávalókat, vagy méregdrága eszközöket kellene felhasználni a receptekhez, ami legfeljebb Jamie Olivernél van kéznél a konyhában, nálunk kevésbé.

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

A végére hagytam a zene- és egyéb szórakoztató csatornákat, az előbbi kategóriát nagyjából felejtsük is el, mert az úgynevezett zenei csatornákon ma már minden van, csak zene nem nagyon. A szórakoztató, lásd még: humorcsatornák műsorát meg inkább ne nézzük meg közelebbről, mert annak sírás lesz a vége (jó, a South Park meg a Family Guy kivétel, de a nyolcvanadjára ismételt nemzeti stand up válogatottat mindennek lehet nevezni, csak viccesnek nem).

Na ebbe a szomorú mezőnybe tervez a TV2 további tíz versenyzőt. Ezek egy részéről lehet tudni, hogy milyen tartalmat szánnak rá, a többiről, például a ki tudja, miért létező SuperTV2 nevű izéről azt mondják, átalakított műsorával szeretnék elérni, hogy a harmadik legnézettebb csatorna legyen Magyarországon. Nem tudom, ezt mivel tervezik elérni, de sok sikert hozzá.
Viszont nézzük a többi adót, amelyeknek legalább a nevét és a tervezett tematikáját elárulták.

Így tudhatjuk, hogy a Chili TV-n (elképesztően fantáziadús név!) például főleg Magyarországra fókuszáló gasztroműsorok lesznek. Most egy pillanatig próbáljunk nem röhögni, hogy egy kifejezetten hazai gasztrotévének miért nem sikerült akkor már magyar nevet adni, bár tény, hogy a Paprika TV már foglalt, a Gulyás TV meg mégsem hangzik annyira kúlnak. Aztán ott a Zenebutik nevű zenecsatorna, amivel ha jól értem, elég markánsan kijelölték az irányt, remélem, a legendás páfránynak is jut hely a háttérben. Aztán ott a Joy TV nevű életmódcsatorna, amelynek elsősorban női közönséget szeretnének. Ez viszont már csak azért is vicces lesz, mert az azonos nevű magazin már elkezdett tiltakozni a név használata ellen. Jön a Prime TV is, ami az eddig FEM3 néven futó, elsősorban női közönséget megcélzó életmódcsatorna (ismerős?) megújult változata lesz, amit úgynevezett “prémium szórakoztatócsatornának” szánnak, jelentsen is ez akármit. És akkor jön még a Kiwi TV és a Mozi+, előbbin mesék, utóbbin filmek futnak majd. Éljen soká, hisz’ ilyenekből is alig akad, és egyiknek jobb a műsora, mint a másiknak (NEM).

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Végül, de nem utolsósorban pedig a nagyágyú, az aduász, amitől mindenki egy emberként borul térdre: ez nem más, mint az Isaura TV, amin sorozatokat láthat majd a szomorú közönség.
Ez tényleg annyira tökéletesen foglalja össze szomorú kis országunkat, hogy belekötni sem tudok, csak némán tapsolni nemközszereplő Árpád vezérünk zsenialitása előtt. Viszont ha már ennyire kiváló ötletek jöttek össze, hadd szabadjon pár javaslatot tennem további csatornákra, hiszen a fentieket elnézve van még kraft a tematikus csatornákban, szóval kedves TV2, drága Andy! Ha volna még pár elfekvő tízmillió hitelből visszamaradt forint a malacpersely alján, mindenképpen érdemes volna megfontolni az alábbi csatornák elindítását is:

Szomszédok TV: Sokat nem kell rajta magyarázni, a svéd ABBA-csatorna mintájára itt elég lenne egyszer elindítani a méltán népszerű teleregényt az első epizódtól az utolsóig, és többet nem is kéne foglalkozni a műsorral, ismétlésben mehetne a végítéletig. Garantált siker.

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Öngól: Tematikus sportcsatorna, a magyar labdarúgás legnagyobb sikereivel. Azért jó, mert egyben kabarécsatornaként is funkcionálna. Ha a név nagyon cinikus, alternatívának a Stadion TV nevet javasoljuk.

Táncdalfesztivál TV: Magyar nótát és lakodalmast sugárzó adó sajnos már létezik, de hasonló potenciált gyanítok egy olyan csatornában, ahol álló nap Szécsi Pál és a Korda–Balázs-duó nótái pörögnek, featuring egy kis Balázs Pali és természetesen a Király, azaz Zámbó Jimmy.

SZTK Klub: Nagy szükség volna egy ízig-vérig magyar, egészséggel, orvoslással foglalkozó csatorna, ahol megtudhatjuk, hogy melyik kórházban van épp készleten gyógyszer, vagy hol, melyik műtőben a legkisebb a várakozási idő. A jól célozható, korosztályos nézőközönség garantált!

Izaura TV: úgy kell ez, mint még egy stadion

Cicavízió: Az interneten elég jól futnak a cicás gifek, most gondoljunk bele, mit művelne a nézettségi adatokkal egy olyan adó, ahol álló nap csak cuki cicákat lehetne látni. Nézném!

Képújság TV: Ezt sem kell nagyon magyarázni, tuti, hogy működne, ráadásul az üzembe helyezése is rendkívül gazdaságos, hiszen csak elő kell kaparni a régi 8 bites grafikákat, meg a szintizenét, és már mehet is!

További cikkek tévézésről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top