Szabadidő

Sziget 2016: nagyon megszigorítják a belépést

Telt házra készülnek idén a Szigetnél, mivel a legtöbb bérlet már elkelt, sőt idén fokozott biztonsági intézkedések is lesznek: a bejáratnál a határbelépéshez hasonló rendszert építenek ki.

Kedden sajtótájékoztatót tartott a Sziget Kft., melyen kiderült, hogy a jegyeladások alapján a 2016-os fesztiválra telt ház várható: napijegyek és hétnapos bérletek még kaphatók, de az ötnapos bérletek már hetekkel ezelőtt elfogytak, ami azt jelenti, hogy a látogatószám túlszárnyalhatja a tavalyi 441 ezres tömeget is.

A Sziget alapítója, ügyvezetője, Gerendai Károly elmondta, hogy idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre és a biztonsági intézkedésekre is. Kitiltják a műanyag zacskókat a kereskedők kelléktárából, és a fokozódó menekültválságra reagálva arra kérik a fesztiválozókat, hogy az általuk már nem használt vagy kidobott kempingeszközöket, takarókat, sátrakat ajánlják fel a menekülteknek.

Gerendai Károly, a Sziget alapítója
Gerendai Károly, a Sziget alapítója

Mint a határon

Az egyik fő újdonság a beléptetésnél lesz, ugyanis ezentúl már nem elég csak egy vouchert bemutatni, hanem egy személyi okiratot is prezentálnia kell minden fesztiválozónak. A szervezők így összekötik a karszalagszámot a személyes adatokkal, ezzel kiszűrve az illetéktelen vagy fenyegetést jelentő személyeket.

Kápé nem kell

A Sziget továbbra is készpénzmentes lesz, a fizetési szolgáltatást immáron a Sziget-csoport tagjaként a Festipay biztosítja majd. A cég sok újdonsággal készül, például itt debütál majd a virtuális fesztiválkártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget biztosít mobiltelefonon keresztül.

A Sziget fesztivál összköltségvetése egyébként 5 milliárd forint lesz. Múlt héten a szervezők újabb világsztárokat jelentettek be, márciusban pedig az is kiderült, hogy Rihanna is itt lesz a fesztiválon

(via HVG)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top