Szabadidő

Új lemezt ad ki a Rolling Stones

Két nap leforgása alatt 11 számot vett fel a Rolling Stones, és még idén szeretnék kiadni a dalokat. A zenekar 11 éve nem jelentetett meg lemezt.

Sűrű ez az év a Rolling Stones háza táján: túl vannak egy dél-amerikai turnén, melynek záróakkordjaként Kubában adtak ingyenkoncertet, és hétfőn nyílt meg a zenekar karrierjét taglaló kiállítás Londonban. Az új lemezről éppen a megnyitón számolt be a zenekar gitárosa, Ron Wood, aki 68 évesen ismét apa lesz. A zenész elmondása szerint a 11 dal mindegyike ismert blues szám, melyet a Rolling Stones összes tagja régóta szeret. Az MTI szerint az információt Keith Richards gitáros is megerősítette, majd közölte: “nem mondhatok többet, pecsét van a számon”.

 

A Stones tagjai, Mick Jagger, Charlie Watts, Keith Richards és Ron Wood együtt érkeztek a tárlatra, mely több mint 50 éves pályafutásukat kíséri végig tárgyak százainak segítségével. A tárlatra berendezték azt a lepusztult londoni lakást is, amelyet Richards és Jagger még Brian Jones-szal bérelt a zenekar indulásának idején.

(via MTI, NME)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top