Szabadidő

Novellát, regényt, blogot írnál? A Central Médiaakadémia legjobb oktatói segítenek

Blogot írnál? Esetleg máris ott lapul egy teljes novella vagy egy regény ötlete a fiókodban? A Central Médiaakadémia kreatív írástechnikák kurzusán minden segítséget megkaphatsz álmod valóra váltásához.

Totth Benedek író-műfordító, Holtverseny című regénye 2015-ben a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat nyerte. A Central Médiaakadémia kreatív írástechnikák kurzusának vezetőjével készített interjút olvashatjátok. Ha írók szeretnétek lenni, mindenképpen itt a helyetek.

Van egy mondás, miszerint mindig az első lépést a legnehezebb megtenni. Általában milyen célokkal és milyen írói előélettel érkeznek hozzátok a kurzusra a jelentkezők?

A tanfolyamra többnyire olyanok jelentkeznek, akik már – határozottan vagy tétován – megtették ezt a bizonyos első lépést, de nem tudják, merre és hogyan folytassák az utat. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanott tart ebben a hosszú  folyamatban. Van, aki még egy oldalt sem írt soha, de fejben már eldöntötte, hogy meg fogja próbálni, és akad olyan is, akinek kész kézirat lapul a fiókjában, de úgy érzi, van még mit csiszolnia rajta. A lényeg, hogy résztvevők függetlenül attól, hogy éppen milyen nehézségekkel küzdenek, válaszokat kapjanak az őket foglalkoztató kérdésekre a kurzus oktatóitól vagy egymástól.

Milyen mélységben kapnak a résztvevők elméleti tudást a kurzus során és milyen mértékben gyakorlati támogatást?

Tapasztalatom szerint az írásról írás közben tanul a legtöbbet az ember, de természetesen akadnak olyan nehézségek, amelyekbe mindenki beleütközik előbb vagy utóbb. Ezekkel kell és érdemes is elméletben foglalkozni. A problémákat azonban nem elég átbeszélni, a válaszokat, a megoldásokat ugyanis sokszor éppen egy-egy kapcsolódó írásgyakorlat során találjuk meg. Talán az a legszerencsésebb, ha az elmélet és a gyakorlat kéz a kézben jár.

Az eddigi tapasztalatok alapján miben segít a legtöbbet a résztvevőknek a kurzus?

Úgy látom, sokaknak leginkább a gátlásaikat kell leküzdeniük, ami lássuk be, nem egyszerű feladat. Egy csoport, amely hasonló érdeklődésű emberekből áll, rengeteget segíthet ebben. De a visszajelzésekből az is sokat tanulhat, aki túl van már ezen. A specifikus, egy-egy fontosabb problémára fókuszáló írásgyakorlatokból, illetve az órákon megalkotott szövegek közös átbeszéléséből és elemzéséből a rutinosabb résztvevők is rengeteget profitálhatnak.

Kiknek ajánlanád a kurzust?

Mindenkinek, aki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy kitalált történetekkel szórakoztassa magát vagy a környezetét, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá a megírásukhoz, és persze azoknak is, akik már hozzákezdtek, de nem tudják, hogyan folytassák vagy fejezzék be azt.

Van olyan kedvenc történeted, ami a korábbi kurzusok során történt meg veled és amit szívesen megosztanál velünk?

A kedvenc történeteim igazából inkább pillanatok. Például amikor valaki összeszedi a bátorságát, és életében először felolvassa a saját írását mások előtt, és tapsot kap.

Novellát, regényt, blogot írnál? A Central Médiaakadémia legjobb oktatói segítenek ebben

A Central Médiaakadémia Kreatív írástechnikák kurzusára 2016. március 25. éjfélig a cma@centralmediacsoport.hu címre küldött önéletrajzzal és motivációs levéllel jelentkezhettek.

A tanfolyam tervezett indulási időpontja 2016. április 2., az előadások szombatonként 10-től 14:30-ig tartanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top