Szabadidő

Bejelentették: AZ RTL Klub mutatja be elsőként tévében a Saul fiát

A Nemes Jeles László rendezte Saul fia eddig több mint 20 nemzetközi díjat és elismerést gyűjtött bemutatása óta, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, az Arany Glóbuszt és legutóbb az Oscar-díj jelölést. Az RTL Klub büszke arra, hogy a készítők az ország legnézettebb csatornáját választották a film első televíziós bemutatására.

“A Saul fia az egyik legtöbb nemzetközi elismerést begyűjtő filmmé vált az elmúlt hónapokban, ezért is megtiszteltetés az RTL Klub számára, hogy a készítők a csatornát választották az első televíziós sugárzásra, vagyis Magyarországon először az RTL Klub nézői láthatják az Oscar-díjra jelölt filmalkotást. Azért is fontos küldetése a csatornának, mert a film így juthat el a legtöbb televízió nézőhöz. Az RTL Klub a filmet a feldolgozás módja miatt megszakítás nélkül sugározza majd” – olvasható az RTL közleményében.

Nemes Jeles László első egész estés filmje a holokauszt talán utolsó tabutémáját dolgozza fel. A film története szerint 1944-ben, Auschwitz-Birkenauban Ausländer Saul (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek, és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet, és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket. Sault követve megismerhetjük a tábor gyárszerű működését, Erdély Mátyás operatőr feszültséggel teli képeinek és Rajk László látványtervező munkájának köszönhetően pedig a néző már-már dokumentarista hitelességgel láthatja, pontosan hogyan szervezték meg több millió ember megsemmisítését.

A Saul fiát a mozis forgalmazás után, várhatóan még az idén láthatják az RTL Klub nézői.

Bejelentették: AZ RTL Klub mutatja be elsőként tévében a Saul fiát

Az RTL Magyarország szívből gratulál a számtalan elismeréshez, és drukkol a készítőknek, hogy február 28-án a kezükben tarthassák a filmes világ legnagyobb elismerését jelentő szobrot, az Oscar-díjat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top