nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – a színészkirály és -királynő szerelme

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – a színészkirály és -királynő szerelme

Nyáron lesz negyven éve, hogy Latinovits Zoltánt Balatonszemesen elütötte a vonat, így lett vége a színész és Ruttkai Éva legendás szerelmének. A színésznő mindennap meggyújtott egy gyufaszálat, majd elfújta, és a lakásban volt egy óra, amelyik mindig fél hetet mutatott: így őrizte megismerkedésük pillanatát.
L.CS.
f Ajánlom

Óriási szerelem volt az övék, mindent elsöprő szenvedély fűzte őket össze, megjárták a mennyet és a poklot is együtt. Pedig senki sem gondolta volna, hogy éppen Ruttkai Éva lesz az, aki elhagyja férjét egy új szerelem miatt. Ruttkai ugyanis a kor ünnepelt színészének, Gábor Miklósnak a felesége volt, 1953-ban lányuk is született. Igazi álompárnak számítottak. Ennek a szerelemnek vetett véget 1960-ban Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatója, ahol Ruttkai és Latinovits egymásba szeretett.

Latinovitsról 18 éves korában jósolta meg Bajor Gizi, hogy nagy színész lesz, de csak kerülők után lépett a világot jelentő deszkákra: asztalostanuló és hídépítő munkás volt, majd építészmérnöki diplomát szerzett. 1956-ban segédszínész lett Debrecenben, egy év múlva Miskolcra szerződött. Amint azon az 1960-as november esti fél 7-es próbán egymás szemébe néztek, elakadt a lélegzetük, Ruttkai szerint olyan érzés volt, mintha tükörbe nézett volna. Nem csoda, hogy a következő 16 évben minden premierje napján fél hétkor virágcsokrot kapott Latinovitstól. A kísérő kártyákról pedig sosem hiányzott a megismerkedésük időpontjára emlékeztető “18.30”. “Az élet tud olyan lenni, mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar – mondta később Ruttkai a megismerkedésükről. – Fél hétkor néztünk a miskolci tükörbe, és attól kezdve minden premier napján fél hétkor virágcsokrot kaptam tőle olyan gyönyörűséges sorok kíséretében, amelyektől megemelkedik, aki kapja.”

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – A színészkirály és királynő szerelme

“Ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem”

Ruttkai egy interjújában így emlékezett vissza az előadás utáni Miskolc és Hatvan közötti vonatútra, melyen végül minden eldőlt: “Bejött hozzám ziláltan, csapzottan a kupéba. Hatvanig jött velem, sírt, könyörgött, térdre borult, és én még mindig nem vettem komolyan. Tetszett, szimpatikus volt, hatással is volt rám, még mindig nem éreztem azonban, hogy viszont tudnám szeretni, és az ő érzéseiben sem tudtam igazán hinni. Mondtam, szálljon le, adtam neki pénzt, hogy vissza tudjon utazni a következő vonattal. Ott állt a peronon, és egészen hunyorogva, zavartan, szinte kiszolgáltatottan kereste a vonatát. Ez az a pillanat, amibe még mindig belesajog a szívem: ez a hunyorgás, ez a riadtság… ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem.

Ruttkai végül elvált Gábor Miklóstól, és 16 évig volt Latinovits Zoltán társa az életben és játszótársa a színpadon. “Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő” – így Ruttkai, aki kapcsolatuk alatt rendszeresen kapott szerelmes leveleket Latinovitstól, melyből kiolvasható a kettejük közti szenvedély, szerelem, még a szexuális életük is. Na meg a véget nem érő féltékenység, a színészkirály ugyanis örökké attól félt, hogy kedvese visszamegy a férjéhez.

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – A színészkirály és királynő szerelme

1966-ban ezt a levelet írta Gyulán Latinovits Ruttkainak, aki Szegeden próbálta Az ember tragédiáját.

Gyönyörűm, kis szívem, boldogságom, végre megkaptam azt a leveledet, amire vártam, – persze jobb lett volna mindent előbb, józan őszinte komolysággal megbeszélni. Mert természetellenes és lehetetlen helyzetemben ez a józan komolyság szükséges. Most már mindegy.

Nagyon szép levelet írtál, talán a legszebbet, amit valaha kaptam tőled. Boldoggá tettél megint az egyszer, bár sokat gyötröm magam az elátkozott város miatt. (Szeged.) Nyilván ez is jó valamire. Remélem, legalább Neked jó lesz valamire, nekem borzalmas, mind Gyula, mind Szeged. De Te mindig “csinn”-be viszed a labdát, ha szabad most már footballkifejezéssel élnem. Csak azt kell megértened, hogy én hiszek a te becsületedben, tisztaságodban – viszont féltékenységek becstelenségében is hiszek. Tehát G. úr (Gábor Miklós – a szerk.) ízléstelen becstelensége undorít el, aki Szegeden mindig eljátssza a martyr szerelmes családfőt. Ez sajnos idegesítően hamis és raffinált – következésképp becstelen; mint a színjátszása; mint az élete. Hát ezért voltak a lófaszok.

Mehetett volna vonattal. Csak téged mindenbe bele lehet vinni, hogy kénytelen legyél nekem hazudni. – Ennyit erről. Eddig Békéscsabán laktam és próbáltam, tegnap este jöttem át Gyulára lakni, és most már csak itt vannak próbák. Stefanik elrémít a színjátszástól. Mindegy, le kell nyelni még ezt az 5 napot. Több is veszett Mohácsnál. Mára sikerült részben kirekednem, Gyulai Ibusz-szobám nagyon jó, ma végre aludtam vagy 11-12 órát, mert a békéscsabai hőségben és zajban sokat szenvedtem. – Remélem, Kovács Jancsi átadta a levelemet.

Jó lenne, ha át tudnál jönni 24. után! Pihenj sokat, vigyázz a lábadra, az egészséged többet ér Szegednél és az egész barom ünnepi játékoknál. Én a magad teremtette helyzet miatt nem mehetek Szegedre, és ezért nem is akarok odamenni. Remélem ez lesz az utolsó ilyen szituáció életünkben!? Drága mindenem, kimondhatatlanul várlak és szeretlek. Kívánlak, vágylak. Kérlek ne mutogasd sokat rossz fürdőruháidban a melledet! Mert egyszer tényleg én öllek meg! Gondolatban most végigtapadok rajtad, nyári verejtékünkön, röpülni akarok veled, túl mindenen, túl rohadt életünkön és rohadt társadalmunkon.

Az élet szép, Neked hiába magyarázom, Tőled tudom. Strandon ülök egy elhagyott asztalnál, ugyanaz a nap süt rám, mint rád Szegeden és az égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni. A nappal üzeni a föld, hogy kívánja ráborulj. Rámborítsd lányos lágyságod és férfiszenvedélyed.

Szeretlek jobban, mint az első perc csodálatában, 6 éve Miskolcon. Jobban csodálkozom, magadon-magamon, életünkön és a szép boldogságon, mint szerelmünk harmadik percében a vonaton. Szerelmem erősebb, mint az elmúlt hat év nyoma, terhe – és ha rádfekszem könnyebb a világ a sugárzó égnél, mikor felhőivel és kékségével ránktelepszik. Szerelmünk a világ. És én úgy látom a világot, amilyen a szerelmünk. Emlékezzél! És átlátod, én átölellek, és most én is megbocsátok Neked mindent, mint ahogy Isten nekem is megbocsátja, ha bántlak.

Kelt: Gyula, 1966. 07. 21.

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – A színészkirály és királynő szerelme

Majd egy évtized múlva sem csillapodott a szerelem közöttük, pedig a színészre egyre gyakrabban tört rá a depresszió, melyet a Völgy utcai kórházban próbáltak kezelni. Gyermekük sosem született, Ruttkai ebből nem engedett, ez mélyen befolyásolta kedélyállapotát. Gyermek helyett vettek egy pulit, Bagót, akit mindketten imádtak. A kutyasétáltatás kedvéért az egyre betegebb, sokat dohányzó Latinovits még érszűkülettől sajgó lábáról is elfeledkezett. Bagó story című írását a puli ihlette. Míg párja sokat betegeskedett, Ruttkai karrierje szárnyalt, Amerikában turnézott, ahova Latinovits a következő levelet küldte neki.

Évának, Amerikába 1975 július

Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.

Egyedül vagyok.

Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.

Szemes a régi. Az emberek idegenek.

Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.

Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.

Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.

Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újra szüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.

Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk, levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.

Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink.

Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.

Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A víz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.

Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!

Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.

Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.

Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.

Fáj a hiányod.

Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.

Ha van még idő. 
Zoltán

Egy családi szokás miatt történt a baleset?

Azt az 1976-os nyarat Latinovits a Balatonnál, Szepezden töltötte. Gyerekkorától nagyon szerette a Balatont, már 12 évesen profin vitorlázott, akárcsak később féltestvérei, Bujtor István és Frenreisz Károly. Június 4-én Latinovits napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek, terveket szövögetett, s nem tűnt úgy, hogy a halált kívánná. “A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított – így a Cserhalminak írt levél. – Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat.” Este sétálni indult az állomás, a végzete felé. A Kossuth Rádióban pár éve megszólaltatott mozdonyvezető, akinek vonata elgázolta, azt mondta: “Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül…”. Öngyilkos lett?

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – A színészkirály és királynő szerelme

A család és Ruttkai Éva is egész életében amellett állt ki, hogy baleset történt. A színésznő lánya is így véli. Ő így beszélt anyja 80. születésnapja alkalmából: “Amit mi tudunk anyukámtól, az az, hogy aznap reggel még találkozókat beszélt meg telefonon, beteg volt, gyógyszereket szedett, de úgy vált el anyukámtól, hogy találkoznak. Balatonszemesen nyaraltak, és Latinovitsék szokása volt régen, hogy amikor a pályaudvarra érkezvén lelassított a vonat, felugrottak rá. Latinovitsot nem a mozdony ütötte el, hanem az egyik lépcső dobta le, valószínűleg nem tudta kiszámítani az ugrást. Nagyon megtört utána a mamám. Élt persze tovább, de soha nem tudta feldolgozni teljesen a halálát.”

A színésznő továbbra is tette a dolgát, játszott, de sokkal csendesebb személyiséggé vált. Kissé talán komorrá is. Például előfordult, hogy fél napokat töltött Latinovits egykori íróasztalánál, ahol személyes tárgyait őrizte. De mindent elmond szerelméről az a szertartás, mely Latinovits halála napjától Ruttkai folytatott: mindennap meggyújtott egy gyufaszálat, majd elfújta: 10 éven át, 1986. szeptember 27-én bekövetkezett haláláig gyűltek a kormos gyufaszálak egy üvegkehelyben.

Ruttkai búcsúja Latinovitstól

Forrás:

  • Levélbontó blog
  • Levéltitkaink
  • Zalai Hírlap
  • Bors
  • Youtube
  • Ruttkai Emlékszoba
Megosztás Facebookon