Szabadidő

Magyar kutya a világ legjobb romkutatói között

Újabb magyar eb lett tagja a világ hatvan legjobb romkutató kutyáját tömörítő elitklubnak: az ötéves malinois belga juhász, Symba.

A kutya tulajdonosa, Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elöljáróban elmondta, hogy elvileg nincs fajtához kötve, melyik négylábú érhet el hasonló sikert, de a lazább izomzattal rendelkező vadász- és juhászkutyák a legalkalmasabbak a terület- és romkutatásra.

A képzésre kiválasztott kölyökkutyáknak először a származását nézik meg, majd fokozatosan tesztelik őket magyarázta Symba gazdája, aki a kan kölyköt 9 hetes korában vette magához, és azóta is egy fedél alatt élnek.

“A kezdetektől önállóságra, illetve arra neveltem Symbát, hogy se a magasban, se a mélyben ne féljen, emberrel és állattal egyaránt barátságosan viselkedjen, ugyanis már a minimális szintű agresszió is a vizsgákról való kizárással jár” sorolta a szakmai zsűri elvárásait Balázs László.

A világ legjobb romkutatói közé választottak egy magyar kutyát
Symba
Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Symba gazdája neveltje “nyitottá válása” érdekében sokat járt kutyájával a városban, ha csak lehetett, járműre (helikopterre is) szálltak, miközben napi 3-4 órát gyakoroltak. Motivációs, fegyelmezési és mozgásfejlesztési gyakorlatok követték egymást, majd az akadályok leküzdésének elsajátítását tűzték ki célul. A terület- és romkutatáshoz a szentendrei volt laktanya területén kialakított saját gyakorlópálya állt, áll rendelkezésre avatott be a vizsgákra való felkészülés kulisszatitkaiba a szolgálat vezetője. Elmondása szerint a romkutatást úgy modellezték, hogy egy-egy kollégája bebújt a pálya csőhálózatába, Symbának pedig meg kellett találnia a mélyben rekedt embert.

Ilyen előzmények után vettek részt az osztrák hadsereg katasztrófavédelmi kiképző pályáján a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség romkutató mestervizsgáján, amelyre 30 négylábút neveztek. A vizsga 36 órája alatt 7 alkalommal kapott riasztást a magyar egység, és néhány órás pihenőkkel éjjel-nappal a romok átkutatásával töltötték az időt. A japán, angol, norvég, magyar, szlovén és osztrák szakértők előtt egyebek mellett kötéltechnikai gyakorlatokat, humán- és állat-elsősegélynyújtási, térképezési feladatokat is kellett teljesíteni, de a nemzetközi mentési irányelvek ismeretét is számon kérték a kutya-gazda párosoktól. Végül a 13 legjobban szereplő ebet közöttük a magyar Csákvári A’ Symbát vették fel a romkutató kutyák nemzetközi elit klubjába.

Ugyanilyen ranggal már több magyar négylábú is büszkélkedhet: 2006-ban Liza, 2008-ban és 2010-ben Aqua (akit szintén Balázs László készített fel), majd 2012-ben Roger jeleskedett a romkutatásban nemzetközi színtéren. A területkutató kutyák hasonló klubjába vették fel idén tavasszal Szlovéniában a szintén a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kötelékébe tartozó Drazsét. A nyolcéves fekete nőstény labrador gazdájával, egy 22 éves lánnyal szerepelt a megmérettetésen.

Balázs László tájékoztatása szerint míg a területkutató kutyákat elsősorban repülőgép-szerencsétlenségek helyszínein, hatalmas erdős területeken vetik be, addig a romkutatók kisebb méretű terep átfésülésében igazán jók. A nemzetközi gyakorlatban ezeket a négylábúakat földrengéseket, földcsuszamlásokat követően küldik a helyszínre túlélők keresésére, de terrortámadások után is sikerrel bevethetőek, hiszen a legügyesebbek akár a 6-8 méter mélyen rekedt túlélőket is jelzik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top