Szabadidő

Aranyélet: megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata

Az első rész után azt éreztem, hogy ennél szuperebb egy magyar sorozat egyszerűen nem lehet, de féltem, hogy elhamarkodottan értékelek. Ám azóta újabb három részt ledarálva biztosan tudom: az Aranyélet a teljes magyar sorozatmezőnyt könnyedén leveri, beleértve a magyar HBO korábbi szériáit is.

Engem aztán senki nem vádolhat azzal, hogy túl könnyen lelkesedem dolgokért, sőt kifejezetten azon vagyok, hogy a hűvös, tárgyilagos kritikus szerepkörében tetszelegjek, de ha valami annyira szuper, mint most az Aranyélet, én azelőtt bizony leborulok. Márpedig az HBO új saját gyártású sorozatának csupán percekbe telik, hogy beszippantson. Míg a csatorna korábbi hazai (Társas játék, Terápia) sorozatai mind egy kicsinosított, irreálisan jólétben élő mű-Magyarországon játszódtak, az Aranyélet bizony maga a rögvalóság. Ez, kérem, Magyarország 2015-ben, és ha valami itt túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem is az.

Aranyélet: Megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata

Ilyen például a főszereplő Miklósi család álomélete és luxusotthona a budai dombok között, ami mögött számtalan stikli, bűntett és gigantikus hitelek állnak, és ahhoz, hogy ezt az aranyéletet fenntarthassák, nem mindennapi dolgokon kell átmenniük. A történetet és a környezetet nagyon hitelesnek és magyarnak éreztem, ami már csak azért is különösen dicséretes, mert a széria egy nem túl ismert finn sorozat adaptációja, viszont a magyarítás olyannyira perfekt lett, hogy ezt senki meg nem mondaná róla.

Ónodi Eszter álomszerepe

Korábban én is sopánkodtam, hogy a régen sokkal bátrabban castingoló HBO miért olyan sokszor használt színészekre bízta a főszerepeket, mint Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs vagy Anger Zsolt, de az első négy részt látva már emelem kalapom: a szereposztás egyszerűen tökéletes. Ónodi még a jók közül is kiemelkedik: Janka szerepe olyan, mintha egyenesen rá írták volna, valósággal lubickol a rendkívül anyagias, az anyasággal hadilábon álló, törtető nő szerepében. A játékát egyszerűen élvezet nézni, és Ónodi Eszter azzal sem marad adósunk, hogy a karakter hátterét és mélységeit is megmutassa nekünk. Bár a történet legtöbbet mozgolódó, tépelődő karaktere Thuróczy Szabolcs Miklósi Attilája, aki annyi év csalóként ténykedés után szeretne végre jó útra térni, az események fő mozgatórugója egyértelműen Ónodi Eszter Jankája, akinél nem nagyon láthattunk még vadabb kavarógépet magyar tévésorozatban.

Aranyélet: Megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata

Família kft.

Miklósiék távol állnak attól, hogy ideális családként tekintsünk rájuk, ami azon is látszik, hogy bár látszólag ők egy egység, mindannyian külön szálakon futnak, és megvannak a saját kis ügyeik, amik csak olykor-olykor érnek össze. Az apa ingatlanok illegális bérbe adásából, különféle csempészmelókból és autólopásból termeli meg a kenyérre valót, és minden vágya, hogy jó útra térjen. Az anya már sok-sok éve háztartásbeli, de a telefonos pizzarendelés a legfőbb házimunkája.

Aranyélet: Megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata

A fiuk, Márk (Olasz Renátó, az új felfedezés) egy wannabe rapper, aki imád fegyverekkel és méregdrága járgányokkal menőzni, és a suli legjobb csajára hajt, de ehhez a pénzt lopással kívánja előteremteni. Végül, de nem utolsósorban ott van a lányuk, Mira (Döbrösi Laura), aki csalódik a családjában, és megpróbál anyagilag függetlenedni tőlük. Keresi önmagát a pesti éjszakában, de nem nagyon találja. Ők együtt és külön-külön is lelki és anyagi válságban vannak, és ahhoz, hogy kijöjjenek belőle, nem ártana összefogniuk, de mivel egymással őszintén beszélni is képtelenek, nem sok jóra számíthatnak.

Akciófilmes tempó akciók nélkül

A sorozat rendezőpárosa, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron jó tempóban löki előre a cselekményt, és bár nem egy akciófilmről van szó – leszámítva az első részben látható autós üldözést, ami talán az általam látott négy rész egyetlen valóban gyenge pontja –, a szokatlan és ambiciózus kamerahasználatnak (magyar produkcióban ennyi légi felvételt még sohasem láttam) és a jó iramú vágásnak, valamint a hatásos soundtracknek köszönhetően a részek egy pillanatra sem ülnek le.

Aranyélet: Megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata

Persze az esélyes, hogy az Aranyélet szereplői közül minden nézőnek meglesznek a maga kedvencei, és az ő sorsuk jobban érdekli majd, mint a többieké – például engem a rajzfilmfigura-arcú Döbrösi Laura Mirájának szála az első részben még nagyon érdekelt, mert hozzá kapcsolódik a pilot egyik nagy meglepetése is, később azonban picit soványkának éreztem a történetét –, de ez valahogy természetes része a sok főhőssel dolgozó szériáknak. Nagy kilengések amúgy sincsenek, és izgalmas látni, ahogy a forgatókönyvírók kibontják a karaktereket azáltal, hogy egyre szélsőségesebb, illetve vesztesebb helyzetbe sodorják őket. Érdekes a kontraszt Ónodi Eszter Jankája és a családtagjai között. Janka az egyetlen, aki nem érzi a vesztét, és nem gondolja azt, hogy egy süllyedő hajón ül: ő minden körülmények között királynőként viselkedik.

Ők egy kicsit mi vagyunk

Az Aranyélet minden fent felsorolt erénye mellett leginkább azért emlékezetes, mert a szereplői gyarlók, és ugyanúgy csak az életüket szeretnék helyes vágányra állítani, mint mi mindannyian. Persze ezért ők erkölcsileg jóval megkérdőjelezhetőbb dolgokat vállalnak be, mint a nagy többség, de abban az országban, ahol a Viszkis rabló hőssé válhatott, talán nem csoda, ha szeretjük a rosszakat. Az Aranyélet szereplői nyakig gázolnak a fertőben, de ettől – Ónodi Eszter Jankája kivételével – ők nem érzik jól magukat, és szeretnének kijönni belőle. Mi pedig szurkolunk értük, hogy megtehessék.

A nyolcrészes Aranyélet vasárnap esténként látható az HBO műsorán. Az első rész regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO weboldalán, a regisztrált felhasználók pedig az első négy részt egyszerre megnézhetik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top