Szabadidő

Tom Riley: “Leonardo da Vinci nehezen elviselhető, kellemetlen, kifejezetten durva ember volt”

Néhány hete a szeles Wales felé vettem az irányt, hogy találkozzam a Da Vinci démonai sorozat szereplőivel, és alaposan kifaggassam őket az október 25-én érkező harmadik évadról. A Leonardót alakító Tom Riley hosszú hajjal, karddal az oldalán, jelmezben érkezett meg a stúdió ebédlőjébe.

A Da Vinci démonairól

A Da Vinci démonai eddig soha nem látott ábrázolásban mutatja be a világ egyik leghíresebb történelmi alakját, lerombolva tabukat és előítéleteket, feltárva a különleges tudással megáldott, ám sokszor zavart és félelmekkel küzdő művész igazi énjét. Leonardót legtöbbször szakállas öregemberként ábrázolják saját önarcképe nyomán, ám a sorozatban a 25 éves, fiatal da Vinci kel életre, akit zsenialitása magasba repít, de félő, hogy el is pusztítja, miután eléri az épelméjűség határait. A sorozat valós alapokon nyugvó, történelmi fikció, melynek első két évadát a világ számos országában – köztük Magyarországon is – bemutatták. A harmadik évad október 25-én debütál a FOX műsorán.

Da Vinci a második évadban megjárta Amerikát, hogy aztán a törökökkel nézzen szembe Olaszországban. Hol találkozunk vele a harmadik évadban?

Az előző szériában valóban jártunk a világ minden pontján: az írók kitalálták, hogy da Vinci és a barátai Dél-Amerikában dekkoljanak. (Nevet.) Idén azonban mindenki marad Olaszországban, viszont az egész világ eljön hozzánk. Elég sejtelmes ez így?

Teljesen. Kevesebb lesz az akciójelenet az új évadban?

Lesz rengeteg akció, de másfajta fejlődés jellemzi a sztorit. Jelenleg da Vinci – és a többi szereplő is – kétféle harccal néz szembe. Az egyik a törökök fenyegetése és az ellenük készülő harc, ez egy időre összehozza az ellenséges olasz erőket. A másik harc pedig egy belső háború a hirtelen jött szövetség tagjai között.

Tom Riley:

Van egy teóriám arról, hogy az embereket – mindazon túl, hogy lenyűgözi a művészete – vonzza az a rejtély, ami da Vincit még most is körülveszi.

Pontosan. Mert ő egy állandó talány. Az emberek mindig újabb és újabb legendákat hallanak, mondanak róla. Egy tökéletes rejtély az élete. Ha jobban utánanézünk, akkor szinte havonta találnak egy freskót vagy kódot egy templom falán Franciaországban, amit vizsgálni kezdenek, mert kiderül, hogy Leonardo hagyatéka. És ha az, akkor még ott a kérdés: mit akart ezzel üzenni? Da Vinci intelligenciája messze meghaladta a koráét, meg akár a mai emberét is… Emiatt olyan nehéz megfejtenünk őt és amit ránk hagyott.

Ezért tudott sikeres lenni a sorozat? Da Vinci “misztikus” személye miatt?

Valószínűleg azért, mert Krisztus után ő a legismertebb személy. Így az indulásunk valóban könnyű volt. Ugyanakkor mi nem a hagyományos értelemben jelenítjük meg a történelmet a sorozatban, bár ezt bizonyára már mindenki észrevette. Szóval az állandó népszerűséget annak tudom be, hogy a hírnév maga egyetemes. Ma reggel valakinek kellett ajánlanom a Da Vinci démonait…

Mármint hogy miért érdemes nézni?

Igen. És elkezdtem sorolni, hogy tele van romantikával, ármánnyal, vicces, drámai, szóval minden előfordul benne. Ja és egy szereplő sincs biztonságban.

Kegyetlen dolog “így” spoilerezni.

Nem szabad senkihez sem ragaszkodni, csak ennyit mondhatok. (Nevet.)

Leonardo da Vincire a sorozatban jellemző egy speciális kézmozdulat, amikor gondolkodik valamin. Ez honnan jött?

Amikor kutatást végeztem az első évadhoz, sokat olvastam bizonyos spekulációkról. Ezek szerint da Vincinek volt valamilyen fizikai problémája, amit ma Asperger-szindrómának mondhatnánk. Az autizmusnak sokféle megjelenési formája létezik, az empatikus képességek is eltérőek minden egyes esetben. Egy nagyon közeli autista ismerősöm, amikor elgondolkozott valamin, mindig pont azt csinálta a kezével, amit da Vinci a sorozatban. Arra gondoltam, hogy ezt a mozdulatot leutánzom. Megengedte.

Tom Riley:

És mennyire kell figyelned arra a forgatáson, hogy Leonardo balkezes volt?

Rettentően. Főleg a harci jelenteknél, mert nagyon furcsa jobbkezesként bal kézzel csinálni mindent, egy pillanatra sem eshetek ki a szerepből. De tudod, akkor is ösztönösen jobb kézzel akarok a ceruzáért nyúlni. Gyakran úgy érzem, hogy az emberek nagyon odavannak azért a tényért, hogy Leonardo balkezes volt.

Azt mondtad, hogy sok kutatást végeztél még az első évad forgatása előtt. Szerinted milyen ember volt da Vinci?

Fiatalon sokszor nehezen elviselhető, kellemetlen, kifejezetten durva és öntörvényű ember. Mindez kiderül a leveleiből, ahogyan másokkal bánt.

A sorozatban da Vinci szintén egy eléggé akaratos, önfejű jellem, aki mellett mégis mindig kiállnak a barátai, és akik emiatt mindig bajba kerülnek. Zoroaster és Nico a harmadik évadban is segítik Leót, vagy ennek a bromance-nak vége lesz?

Jézusom, mennyi infót akarsz megtudni! (Nevet.) Tény, hogy ahogyan Leo bánik a barátaival, az nem feltétlenül a legjobb módszer. A harmadik évadban már sokkal közelebb kerül ahhoz a bölcs öregemberhez, akit a történelemből megismertünk. A harmadik évadban a változások és azok hozadékai valóban próbára teszik leginkább Leonardo és Zoroaster kapcsolatát. Zo karakterének fejlődése lesz talán a legizgalmasabb, mert egy félreállított hősből kell megtudnia, hogy ki is ő valójában. És ebben része lesz Leonardónak is, akivel a végletekig egymásnak feszülnek…

Tom Riley:

Rosszat sejtek.

(Nevet.)

Számoltad már, hányszor próbáltak megölni a sorozatban?

Túl sokszor, nagyjából ahányszor felébredtem. Talán azt könnyebb lenne megszámolni, hány karaktert öltem meg.

És mi van a drogokkal?

Da Vincinél csak egy van, az ópium. Soha nem használt mást a sorozatban.

Da Vinci démonai – már a cím is elárulja, hogy jó pár rémálommal, démonnal kell megküzdenie. Neked vannak rémálmaid?

Csak a szokásos. Hogy elfelejtem a szöveget, vagy törlik a sorozatot. (Nevet.) (Az interjú után jelentették be, hogy a harmadik évad után befejezik a Da Vinci démonait – a szerző.)

A második évad végén da Vincinek döntenie kell: felrobbantja a török hajókat, és vele együtt az anyját is, vagy nem robbant, és a Nápolyi Királyság elesik…

És itt kezdődik majd a harmadik évad. Da Vincinek nyilván meg kellett hoznia egy döntést. Szerinted tüzelni fog?

Biztosan nem. Szerintem Leonardo soha nem a Titkok könyvét kereste, hanem az anyját.

 (Nevet.) Nehéz döntés, ugye? A harmadik évad elején választ kapsz, és a nézők is.

Olvass még a Da Vinci démonairól!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top