Szabadidő

1960: Csodás retro képek ébresztik fel a múltat

Ma már ritkaságszámba mennek azok a települések, ahol a gyermekek biztonságban játszhatnak az utcákon, ahol mindent betölt a gyerekkacaj. Erre emlékezetnek a 60-as években készült képek.

Manchester szegénynegyedének ma már nem létező utcáit őrzik azok a régi képek, amiken a gyerekek még az utcákon játszanak, a szülők pedig az ablakokból, udvarokból lesik őket. Shirley Baker (1932-2014) utcafotós az 1960-as években lőtte ezeket a képeket, közvetlenül azelőtt, hogy a szegény kerületeket a földdel tették egyenlővé, hogy újabb beruházásoknak adjanak teret. A családokat kilakoltatták, szélnek eresztették. Baker, miután hírét vette az építkezéseknek, egyszerűen kiment az érintett területekre, hogy fotón megörökítse az akkori állapotokat – majd annyira megszerette az utcafotózást, hogy a következő 40 évét ezzel töltötte.

Megnézem
Összes kép (1)

Még több képet a videóban találsz:

forrás: featureshot

Még több retro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top