Szabadidő

Vizes vb: Olasz Anna ezüstérmes 25 kilométeren

Magyar nyílt vízi úszó utoljára 21 éve szerzett vb-érmet. Gratulálunk Olasz Annának!

Olasz Anna ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók női 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokság szombati napján. A 21 éves sportoló ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte az oroszországi viadalon.

Borzalmas volt, azt hittem, hogy soha nem lesz vége – nyilatkozta Olasz Anna az M4 Sportnak a célba érkezés után. – Szerencsére sikerült elmenni a fiúkkal, amikor két percre voltak tőlünk, akkor az élre álltam, mert nem akartam beszorulni a bolyba. A brazil lánnyal szerencsére tapadtunk a fiúkra végig. Tisztában voltam azzal, hogy el tudok menni velük, hiszen edzésen is fiúkkal úszom.”

A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye után párjával, a litván Tadas Duskinas úszóval a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 1-jén. MTI Fotó: Kovács Anikó
A második helyezett Olasz Anna a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenye után párjával, a litván Tadas Duskinas úszóval a kazanyi vizes világbajnokságon – MTI Fotó: Kovács Anikó

Elmondása szerint az utolsó két és fél kilométer nagyon kemény volt, mivel 15 kilométernél mentek el a férfimezőnnyel, így akkor volt egy nagyon erős ritmusváltás. “Mi onnantól a fiúk tempójában úsztunk, és lányoknak fiútempót úszni nem egyszerű, főleg 25 kilométeren, úgyhogy nagyon elfáradtunk. Próbáltam kapaszkodni, de nagyon örülök az ezüstéremnek is.”

 

A tavalyi berlini Európa-bajnokságon ezüstérmes Olasz Anna – aki a tatár fővárosban 5 kilométeren a 13., az olimpiai számban, 10 kilométeren pedig 11. helyen végzett, így éppen lemaradt a riói kvótáról (ellentétben Risztov Évával, aki a 10. hellyel olimpiai kvótát szerzett) – végig az élmezőnyben úszott. A hajrában a brazil Ana Marcela Cunhával vívott külön párharcot, de dél-amerikai riválisa nagy hajrával magabiztosan diadalmaskodott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top