Szabadidő

5 dolog, amit rosszul tudsz a mobilod töltéséről

A mobilok töltésével kapcsolatos tévhitek részben régi beidegződésekből, részben félinformációkból, részben ki tudja, honnan származnak. Az alábbiakban bemutatunk 5 dolgot, ami nem egészen úgy van, ahogy sokan tudni vélik.

1. Az utángyártott töltő tönkrevágja az akkumulátort

Itt rögtön fontos különbséget kell tennünk a megbízható gyártók és a hamisítványok között. A Lifehacker szerkesztői komoly összehasonlító tesztet végeztek, amelyben gyári, utángyártott és hamisított töltők teljesítményét vetették össze. Bár az eredmény szerint a gyári töltők valóban hatékonyabbak, mint az utángyártott változatok, de kárt nem tesznek az akksiban, legfeljebb picit kevésbé töltik fel a készüléket. A hamis – tehát eredetinek álcázott, de kamu – töltők viszont akár tűzveszélyesek is lehetnek, ezeket jobb messzire elkerülni. 

A hamisítvány megtévesztésig hasonlít az eredetire (Fotó: Pinterest)
A hamisítvány megtévesztésig hasonlít az eredetire – fotó: Pinterest

2. Ne használd a telefont, miközben töltőn van

Ez a tévhit egy olyan intés, amelyet – ismerve az emberek okostelefon-függőségét – valószínűleg még az is megszeg néha-néha, aki egyébként komolyan veszi. A riogatók Ma Ailun kínai légikísérő esetét szeretik felemlegetni, akinek a kezében gyulladt ki a töltőn lévő telefonja. Mint később kiderült, Ailun egy hamisított töltőt használt, így keletkezhetett az elektromos tűz, amelybe a fiatal nő belehalt. A mobilnak egyébként semmi baja nem lesz, ha töltés közben használjuk.

A hamisított töltő tűzveszélyes lehet (Fotó: Pinterest)
A hamisított töltő tűzveszélyes lehet (Fotó: Pinterest)

3. Ha egész éjszaka a töltőn hagyod, kicsinálod az akkumulátort

Ugyanennek egy variánsa az egész nap töltőn hagyott telefon. Nos az a jó hírünk van, hogy az okostelefonok már vannak annyira okosak, hogy tudják, mikor állítsák le a töltést. Az azonban igaz, hogy nem feltétlenül kell minden este teljesen feltölteni a készüléket, az akkumulátor élettartama ugyanis akkor közelíti meg a maximumot, ha 40 és 80 százalék közötti töltöttségi szinten van a legtöbbet.

4. A mobilt sohasem kell kikapcsolni

Sokan egy pillanatra sem szeretik elveszteni az elérhetőség érzését, ezért folyamatosan bekapcsolva tartják a mobiljukat. Azonban az Apple egyik szakértője szerint az akkumulátor élettartamát megnövelhetjük, ha időről időre hagyjuk egy kicsit pihenni a készüléket. Az ajánlás szerint hetente egyszer ajánlott a készüléket kikapcsolni – mondjuk éjszakára, az azért még kibírható, nem?

5. Ne töltsd fel a telefont, csak ha már teljesen lemerült

Ez a tévhit még a régebbi típusú telefonok korából származhat, azonban az a jó hírünk, hogy a modern, lítiumion-akkumulátoroknál már a bevált módszer az, hogy érdemes több kisebb “adagban” tölteni – lásd a 40-80 százalék közti töltöttségi szintet feljebb – mint a lemerült készüléket 100 százalékig feltölteni. Az akkumulátor egyébként meghatározott számú töltési ciklusra van tervezve, ezért minden teljes töltéssel előrébb hozzuk a szomorú véget.

További cikkek mobiltelefonokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top