Szabadidő

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

A TV2-n véget ért A konyha ördöge című gasztro-reality, amiben a magyar szuperséf, Bereznay Tamás próbálta megmenteni a hanyatló hazai éttermeket. Elmentünk vacsorázni kettőbe, hogy megnézzük, sikerült-e a nagy mentőakció.

Törzshely Terasz és Étterem

Problémák a műsor előtt

“Ez itt egy szemétdomb” – legalábbis Bereznay Tamás, a séfek séfje szerint. A konyha koszos, a legolcsóbb alapanyagokat használják, és irgalmatlan mennyiségű ételt tartanak étlapon, amiket képtelenek normális minőségben megcsinálni. “Magas mértékű beleszarás van a konyhán.”

Az átalakítás után

A két szakács közül az egyik közös megegyezéssel távozott, a helyből egy külsejében egész pofás pubot varázsoltak, a konyhát pedig teljesen kicsutakolták. A tulajdonos megígérte a konyha ördögének, hogy az új étlapot az ő tanácsait beépítve alkotja meg.

A nagy NLCafé teszt

Czv kollégámmal egy hétköznapi késő délután esünk be a Farkasréti temetővel szemben elhelyezkedő vendéglőbe. Fél öt körül pangásra számítunk, ehelyett egész sokan vannak. Nem úgy néz ki, mint egy döglődő hely, annyi szent. A fedett teraszon foglalunk helyet. Czv-nek egy idő után feltűnik, hogy minden vendég csak iszik, senki nem eszik. A pincérnő – egyébként kedves, fiatal lány – kihozza az étlapot, mi pedig megállapítjuk, hogy a műsorhoz képest szinte semmi nem változott. Megszámlálhatatlanul sok étel van rajta. Rendelek egy grillezett mozzarellát salátaágyon, főételnek pedig egy babos Piedone pizzát, míg Czv egy francia hagymalevest és egy aszalt szilvával és egy camembert sajttal töltött csirkét kíván meg erdei öntettel. Biztonsági játékot játszik és a hasábburgonyát nézi ki köretnek. Az legalább mindig mindenütt ugyanolyan rossz. Várakozás közben feltűnik, hogy enyhén szólva koszos a terítőnk, a fogpiszkáló kifogyott a tartójából, és a helyén törött és használt (!) fogpiszkálódarabkákat találunk.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Körülbelül tíz percet várunk az előételekre, és már érkeznek is. Czv francia hagymalevese így fest.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Ez pedig az én grillezett mozzarellám salátaágyon.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Czv rákanalaz a hagymalevesre, de már az első kóstolás után látom az arcán a csalódottságot. “Karakter nélküli zöld lötyi.” Én nagy étvággyal csapok le a grillezett mozzarellára, ami sajnos tocsog az olajban. Az alatta lévő salátaágy kapott egy pöttynyi balzsamecetet, amit szinte alig érzek rajta, tehát gyakorlatilag natúr salátaleveleket, valamint uborka- és paradicsomdarabokat majszolgatok mellé.

A főételre ezután még fél órát kell várnunk, de mivel kellemes idő van, türelmesen elvagyunk a jó levegőn. A Piedone pizzám így néz ki.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Míg Czv aszalt szilvával és camembert sajttal töltött csirkéje erdei öntettel így fest.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Czv töltött csirkéje klasszikus vidéki lagzis fogásként helyezkedik el a tányéron a mirelit hasábok társaságában, és sajnos nem az a legnagyobb baj vele, hogy kihűlve, éppen csak langyosan szolgálják fel. Az étel nevében sehol sem tüntették fel, hogy rántott, márpedig Czv gluténérzékeny, így kapirgálhatja le a panírt a húsról. Amúgy a csirke legalább nem szuperszáraz, de a töltelék sajnos nem elég karakteres. Strandbüfében kólával egynek elmegy. Vannak vele bajok, de az én pizzámhoz képest még így is egy gasztronómiai mestermű. Életem legpocsékabb pizzáját Kassán ettem, közvetlenül a dóm szomszédságában. Tonhalas akart lenni, amit a szakács úgy oldott meg, hogy fogta a tonhalkonzervet, és a halat a benne lévő olajjal együtt egy az egyben ráöntötte a pizzára, amitől az egész úszott az olajban. Ha ezt nem múlta is alul a Törzshely szakácsa, az biztos, hogy közel volt hozzá. A pizzám tésztája eleve túl volt sülve, száraz és ropogós volt, de még ez volt a kisebb gond. A szósz nagyjából annyiból állt, hogy a bolognai szószra egy az egyben rácsapott egy paradicsomos babkonzervet a levével együtt, aminek olyan intenzív, mindent elborító rossz íze volt, hogy a rajta lévő sült hagymából és szalámiból semmit nem éreztem. Ketten egy kis szeletet (!) tudtunk csak elpusztítani, komoly szenvedések árán.

Végszó

A meghagyott pizzát látva a pincér megkérdezi, hogy “Nem ízlett?”, de amikor elmondom az elméletemet a paradicsomos babkonzervről, csak vállat von. Kikérjük a számlát, és ahogy az egy csomó étteremben lenni szokott, a fizetésre piszok sokat kell várnunk. A számla italokkal együtt 5640 forintra rúg, ami alapjáraton nem sok, de ilyen pizza ingyen sem kéne. A hely fedett terasza nem néz ki rosszul, és a benti pub is pofás, de Bereznay Tamásnak jól láthatóan nem sikerült helyretennie a konyhát.

Vadvirág Étterem és Söröző

Problémák a műsor előtt

Ízléstelen belső tér, gomba a gulyáslevesben, nem melegen felszolgált leves, romlott alapanyagokból felszolgált ételek, hűtő ízű, több napja főtt krumpli, és ami a bajok legfőbb okozója: a konyhának nem volt gazdája, hanem folyton vendégszakácsok váltották egymást.

Az átalakítás után

Bereznay és csapata téliesítik a teraszt, a fülkék helyére sima székeket és asztalokat tesznek, és hoznak egy fiatal, pályakezdő szakácsot. A műsorból az is kiderült, hogy a tulajdonos a helyére visszavette egy nagyon régi szakácsát, akinek a munkájával teljesen elégedett volt.

A nagy NLC teszt

Kissé félve megyünk be, látva, hogy a fedett terasz kong az ürességtől, és csak egyetlen asztalnál ülnek. Rendelünk egy kis alkoholt, hogy bírjuk a strapát, és bátrak legyünk. A pincér nem az az öreg bácsi, akit a műsorban láttam. Hibátlanul teszi a dolgát, időben jön, és lazán hozza a kötelezőt. Czv a halászlével szemezget. Mondom neki, hogy azt elég csúnyán el lehet rontani, de ő szeret veszélyesen élni. Én a harcsapaprikás túrós csuszával pontnál ragadok le az amúgy elég gazdag – azért nem annyira, mint a Törzshelyben – étlapon, szóval mindketten halazunk. A pincér menetrendszerűen kitesz egy alaposan kikanalazott, és enyhén kiszáradt Erős Pistás tálkát az asztalunkra, ami nem túl gusztusos.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Szemünkben tükröződik a rettegés. Az ételekre nem kell sokat várnunk, érkeznek is bő negyed óra után. Ez a halászlé.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Ez pedig a harcsapaprikás túrós csuszával.

Tényleg csodát tesz A konyha ördöge? Teszteltük a tévében felújított éttermeket

Czv kóstol bele először a halászlébe, és egy “Te, TóCsa, ez jó” mondat hagyja el a száját. Nehezen hiszem el, Baja mellőli lány a menyasszonyom, így kéthetente halászlé nálunk a menü. Megkóstolom, és tényleg oké. Sűrű, a hal jó állagú és ízű, van a tányérban haltej és ikra is. Jó a színe, kicsit pikáns, én csak a tésztát hiányolom belőle, de ízlések és pofonok. Ezután reménykedve nyúlok a harcsapaprikásomhoz, ami szép adag, és az is hozza, amit hoznia kell. A harcsa kellemes, a paprikás lé nincs túlborsozva, és ha a túrós csusza nem olcsó és vacak bolti tésztából lenne készítve, még azt is mondanám, hogy ez nagyon jó volt, de így is sokkal jobb volt, mint vártam. Czv-vel folyamatosan csodálkozva nézünk egymásra: nem gondoltuk volna, hogy mi ma valahol normálisat tudunk enni. A desszerthez már nincs elég gyomorkapacitásunk, így kérjük a számlát, közben pedig látjuk, hogy pár asztalhoz még érkeztek vendégek.

Végszó

Az összeg két itallal együtt 4900 forint, és ez meg is ért ennyit. A számlára itt is kicsit többet vártunk a kelleténél, de nem kellemetlenül sokat, így a végén arra jutottunk, hogy ha egy étterem-tulajdonos nem csak potya felújítási lehetőségként tekintett A konyha ördöge című műsorra, akkor tudott élni a lehetőséggel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top