Szabadidő

Kukkolni járt a szoliba, lebukott

Objektívvel kukkolta a meztelen nőket a szoláriumban egy 47 éves hamburgi férfi.

Stefan F.-et egy 30 éves nő buktatta le, aki a szoláriumban észrevette, hogy a szomszéd fülkéből egy becsomagolt fényképezőgép lencséje mered rá. A nő nem csapott patáliát, inkább követte a férfit, miután az elhagyta a szalont, és felírta a rendszámát, amivel a rendőrséghez fordult. A házkutatás során 100 képet foglaltak le. A nyomozók két másik áldozatot is beazonosítottak, akik közül az egyik ismerte is a perverz férfit. “Néha megkérdezte, nem akarok-e vele menni szolizni. Semmi rosszat nem sejtettem” – idézi a Bild az asszonyt. 

Az ügyészség most vádat emelt Stefan ellen a magánszféra megsértése miatt, pere február 27-én kezdődik, és akár két év börtönt is kaphat – írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top