Szabadidő

Meghökkentő talált tárgyak könyvtári könyvekben

A könyveknek bizony történetük van, a könyvtári könyveknek még inkább, ezekről árulkodnak a bennük talált tárgyak is. A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár még kiállítást is rendezett belőlük.

Bartáné Engel Aranka húsz éve dolgozik a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban, azóta gyűjti a könyvekben talált tárgyakat.

A lapok között talált kincseknek helyet adó vitrinben sok minden látható: orvosi igazolás 2009-ből, belépő a Tudományegyetem könyvtárába, réges-régi buszjegy, egy kislány levele, melyet apukájához írt: “Létszi, hagy kapjak egy gördeszkát! Anyira szeretném! Minden álmom! Apának: kata, azaz én“…

Vannak azonban olyan tárgyak is, amiket inkább nem tárnak a nagyközönség elé, ezeket egy ládában őrzik: Kórházi zárójelentés, számlák, adókártya, szerelmesnek induló, majd szakítással végződő levél…

Néhány dolgot nem őriztek meg, sőt nem is szívesen emlékeznek vissza rájuk, ilyen például a szalonnabőr, a kenyérhéj, vagy a tisztasági betét, amiket könyvjelző gyanánt használtak.

Egy városi legenda szerint a könyvekben felejtett tárgyak sorát egy női alsónemű vezeti, de találtak már varrótűt, papírpénzt sőt még szőrszálakat is, amik valószínűleg egy szakállból származhattak.

Forrás: szoljon.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top