Szabadidő

“A béke egy mosollyal kezdődik”

II. János Pál pápa 11 éve avatta boldoggá Teréz anyát, akinek neve a köztudatban egybeforrt a békével és a szeretettel. Ebben a szellemben gyűjtöttem én is tőle 10 olyan idézetet, amit minden nap érdemes lenne átolvasni.

Magányosnak, elhagyatottnak írta le magát

Testileg-lelkileg sérült embereket istápolt a világ minden táján, adományokból kórházakat, menedékhelyeket építtetett. A “szegények angyala” azt tűzte ki célul, hogy gondoskodjon azokról, akikkel egyébként senki sem törődik. Irgalmasrendjéhez mára már több mint négyezren csatlakoztak 123 országból. Miután elolvassuk a tőle származó idézeteket, megértjük, miért talált életfilozófiája olyan sok követőre vallástól és felekezettől függetlenül.

Személyének szerethetőségéhez csak hozzátett, amikor a nyilvánosság elé került több mint 40 olyan levele, melyekben a lelkében lévő sötétségről ír, és arról, mennyire nem érzi az életében Jézus jelenlétét. A Jöjj, légy a világosságom című könyvben láttak napvilágot gyóntatóinak, feletteseinek írt magánlevelei, ami így tulajdonképpen egy megrendítő dokumentumgyűjteménnyé vált. Magányosnak és elhagyatottnak írta le magát, aki sokszor kételkedik hitében és Istenben. Ezek a levelek azonban csak arra szolgáltak bizonyítékul, hogy minden magány érzése ellenére is bízott Istenben és nem hagyta el szolgálatát. Teréz anya vallomásai megerősítik szentségét.

“Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”

***

“Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.”

***

“Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

***

“Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”

***

“Ha megítéled az embereket, nem marad időd szeretni őket.”

***

“A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”

***

“Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.”

***

“A szerelem olyan gyümölcs, aminek mindig szezonja van, és mindenki számára megszerezhető.”

***

“Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.”

***

“Soha ne add fel önmagad és az álmaid! Szállj szabadon, mint a madár, ne hagyd, hogy a világ letörje szárnyaid! Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj, önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban. Járd a saját utad! Légy önmagad! Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top