Szabadidő

Ettől leesik az állad! A magyar ember egy napja

Emberek, akiknek a világ rengeteget köszönhet. Emberek, akik magyar földön látták meg a napvilágot. Az oktatásnak és saját szellemüknek hála, maradandót alkottak és adtak nekünk. Íme, egy kis anekdota róluk, nekünk.

A magyar ember egy napja

Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó, 1929), utána öngyújtóval (Irinyi János, 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd bevett egy C-vitamint (Szent-Györgyi Albert,1931).

Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar, 1878). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János, 1944), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött (Kemény János, 1964), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly, 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel, 2010) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly, 1948), és bekapcsolta a tévét is (Mihály Dénes, 1919).

Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tévéje van (Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park (Asbóth Sándor, ő készítette a város rendezési tervét is). Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a holdautón (Pávlics Ferenc kb. 1960), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő, 1976).

Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József, 1938), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József, 1928) vagy lágy anyagú kontaktlencséjét (Győrffy István, 1959). használja-e?…

Tovább is van, folytasd a Zacc blogon!

Légy büszke arra, hogy magyar vagy! - hírességeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top