Szabadidő

Fellebbezett Stohl – nem fizet egymilliót

Fellebbezést nyújtott be a börtönélményeiről szóló könyv miatt perbe fogott, és első fokon egymilliós pénzbírságra ítélt Stohl András színész és a kötetet jegyző újságíró, Szalai Vivien. A per másodfokon folytatódik.

A szerzőtársakat a Budapesti Fegyház és Börtön azért perelte be, mert az ittas állapotban okozott közúti baleset miatt 5 hónapot börtönben töltő Stohl András élményei alapján született Magyar börtönpokol című könyv a büntetés-végrehajtási intézet szerint többszörösen megsértette a jó hírnevét.

A keresetben kért ötmilliós nem vagyoni kártérítés helyett a bíróság egymillió forint egyetemleges megfizetésére kötelezte a két alperest, emellett két országos napilapban, a köztelevízióban, illetve legalább egy kereskedelmi televízióban bocsánatkérő nyilatkozatot is kell tenniük. Az alpereseknek a perköltségeket és az eljárási illetéket is meg kell fizetniük.

Stohl András és Szalai Vivien nem jelent meg az ítélethirdetésen, de a védelmükben eljáró ügyvéd jelezte, 15 nap gondolkodási időt kér, ezért az ítélet nem emelkedett jogerőre.

Mint Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője elmondta, időközben mindkét alperes, illetve védőik is arról nyilatkoztak, hogy fellebbeznek az ítéletben foglaltak ellen. A per másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top